Utazás a zsidó örökségbe Észak-Magyarországon

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Több települést érintő, a zsidó kulturális örökségi helyszíneket bemutató észak-magyarországi zarándokutat épít uniós pályázati forrásból az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH).

emih_logoA tájékoztatás szerint a csaknem 460 millió forintból, várhatóan idén szeptember végéig megvalósuló, Utazás a zsidó örökségbe Észak-Magyarországon elnevezésű programnak köszönhetően a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon és Olaszliszkán turisztikai és kulturális fejlesztések valósulnak meg, illetve több, zsidó kulturális hagyatékkal rendelkező Tokaj-hegyaljai települést csatolnak a túraútvonalba.
A közlemény kitér arra, hogy a kulturális értékteremtési és ismeretterjesztési céllal megvalósuló projekt elsősorban a Bodrogkeresztúr-Mád- Olaszliszka útvonalon fellelhető zsidó kulturális örökségi helyszíneket és emlékhelyeket – zsinagógák, rabbiházak, temetők csodarabbik sírjaival – mutatja majd be korszerű, XXI. századi kommunikációs eszközökkel és informatív tartalommal.
A zarándokútvonalba bekapcsolják az egykori híres csodarabbik sírhelyét is Bodrogkeresztúron, Olaszliszkán és Sátoraljaújhelyen, ahová évről-évre zarándokok százai látogatnak el.

 

 

 

[popup][/popup]