Új zsidó hittankönyvet adott ki a Mazsihisz

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Mazsihisz hittankönyv

Új zsidó hittankönyvet adott ki az általános iskola első osztályosai számára a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

A modern, szemléletében gyerekközpontú kiadványt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) pénzügyi támogatásával jelentették meg a szeptemberben induló új tanévre.

A Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában tartott hétfői sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: a könyv ötletének felmerülésekor szó volt arról, hogy nagyon fontos lenne egy olyan hittankönyvre, ami megmutatja az Ószövetség (Zsidó Biblia – a szerk.) embert-, nemzeteket, és világot formáló tanítását, amelyre alapszik az egész világunk.

A tárca 7,5 millió forinttal támogatta a kiadvány megjelentetését – közölte Soltész Miklós hozzátéve, hogy a könyvvel most 670-680 zsidó felekezeti iskolába járó elsős ismerkedhet majd meg.

Az államtitkár szólt arról is, hogy Magyarországon több mint 200 ezer gyerek jár az országban felekezeti iskolákba.

“Több mint huszonöt évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy mekkora jelentősége lesz általában az egyházi oktatásnak. Mennyire fontos lesz társadalmaikban, itt Európában, hogy végre visszataláljunk azokhoz a közös gyökerekhez”, ami a zsidó és a keresztény nevelésben, vallásban, és hitben benne van  – fogalmazott Soltész Miklós.

A hittankönyv egyik szerzője Róna Tamás rabbi elmondta, hogy 120 oldalon több mint 2000 illusztrációval és több mint száz feladattal egy olyan tankönyvet igyekeztek létrehozni, amely megfelel a hittanoktatás feltételeinek, és lehetőséget biztosít mindenkinek – zsidóként, vagy nem zsidóként – a zsidósággal megismerkedni.

Közölte, a bemutatott könyvet egy nyolcrészes sorozat első kötetének szánták. Reményeik szerint az általános iskola nyolc évfolyamára egy teljes láncolata születik majd meg az oktatási anyagnak – mondta Róna Tamás.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke azt mondta, hogy a helyszínválasztással a változó világra való nyitottságukat kívánták jelezni, amit a szervezet stratégiája szerint képviselnek.

Szavai szerint nagyon szeretnék, hogy a tankönyvek eljutnának a zsidó iskolákba, erre – mint mondta – van affinitás. Örömmel vennék, és előnyös lenne, ha a magyarországi általános iskolák könyvtáraiba is legalább egy kötet eljutna – mondta Heisler András.

Megjegyezte azt is, hogy a nem formális hittanoktatásban résztvevők számára a Mazsihisz segítséget fog nyújtani a beszerzéshez.

Horányi Gábor iskolaigazgató azt mondta, hogy a könyv olyan mint egy terített asztal, ugyanis a zsidóság sokféle értelmezését, megközelítését próbálja egyszerre szolgálni.

A közreadott sajtóanyag szerint a választható zsidó hitoktatást segítendő a Mazsihisz oktatási szakemberei nagy tankönyv-fejlesztési projektbe kezdett az Emmi pénzügyi támogatásával. A hittankönyv az iskolán kívül is hasznos lehet mindazoknak, akik autentikusan szeretnék megismertetni a zsidóságot az általános iskolás gyerekekkel. A hittankönyv-sorozat első kötete az alsó tagozatos zsidó hittanosok számára ingyenesen elérhető és hamarosan kereskedelmi forgalomban is kapható lesz – írták.

A Sálom! Zsidó Hittankönyv I. címet viselő kiadvány szerzője Róna Tamás mellett Nógrádi Gergely író, kántor.

 

[popup][/popup]