Tűzszünet, vagy amit akartok…

Írta: leharblog.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Izraeli katona tisztítja a tankját (fotó Edi Israel Flash 90)

Izraeli katona tisztítja a tankját (fotó Edi Israel Flash 90)

Remélem, Shakespeare nem veszi rossz néven a plagizálást, főleg, hogy még aktualizáltam is, de tény, hogy ez a mondás érzékelteti legjobban a jelen helyzetet, melyet mindenki a saját szája íze szerint értékelhet.

Izrael “Szilárd Szikla” (Cuk Éjtán) elnevezésű katonai akciója a Gázát uraló Hamasz terrorszervezettel szemben július 8-án vette kezdetét és e sorok írásakor 28. napja tart.

Az előzményekről az Útközben c. bejegyzésemben már beszámoltam, de szükségesnek tartom itt is felhívni a figyelmet arra, amit a külföldi  tömegtájékoztatás intézményei nem vesznek figyelembe és ezzel az izraeli akciót “bosszú-hadjáratnak”  tüntetik fel. Mivel a szórványos rakéta támadások az évek folyamán beépültek mindennapjainkba, eléggé váratlan volt, hogy a három izraeli gyerek elrablását és meggyilkolását követően akkor váltak intenzívvé, amikor a holttestek nyomára bukkantunk. Két nap telt el úgy, hogy az izraeli hadsereg még csak nem is válaszolt. Az egyetlen védő intézkedés a “vaskupola rendszer” (kipát barzel) üzembe állítása volt. Lényege, hogy a lakott területre irányított rakétákat a levegőben elfogja.

A katonai hírszerzés tudomására jutott, hogy a már eddig is ismert, Gázát behálózó terror alagutak egy része izraeli kijárattal rendelkezik.

Moshe Yaalon izraeli védelmi minszter azegyik alagútban (Fotó IDF)

Moshe Yaalon izraeli védelmi minszter azegyik alagútban (Fotó IDF)

Mivel ezek levegőből történő felderítése és megsemmisítése lehetetlen, a vezetés az akció 9. napján (július 17.) elrendelte a szárazföldi csapatok behatolását gázai területre. 38 terror alagutat fedeztünk fel, ezek felszámolásra kerültek. (Hogy érzékeltessem, szakemberek elmondása szerint egy-egy alagút felrobbantása megközelítőleg 60 munkaórát igényel.)

A katonai jelenlét ellenére a terroristák számos merényletet kíséreltek meg az alagút rendszeren keresztül, ezek mindkét oldalon halálos áldozatot is követeltek.

A tömegtájékoztatás valódi v. akaratlagos tájékozatlansága folytán a köztudatba olyan hírek szivárogtak, hogy Izrael vallási helyeket, sőt iskolákat ill. kórházakat is bombáz. A valóság ezzel szemben az, hogy miután az UNRWA által üzemeltetett iskolák közül háromban fegyverraktár, falszomszédságában rakétakilövő állás volt kiépítve, valamint a szintén az UNRWA kezelésében lévő klinikát aláaknázták és azt katonáinkra robbantották – nem gondolom, hogy bármiféle védelmet élveznének.

Az szintén a félretájékoztatás eredménye, hogy az egyik gázai  kórházat a bentfekvő betegekkel együtt bombáztuk le. Ugyanis, miután kiderült, hogy az is alá van aknázva, a kórház vezetését felszólítottuk a betegek elszállítására. Ez több nappal a tényleges bombázás előtt meg is történt.  A Hamasz nyakunkba akarta varrni azt az esetet, amikor a Shifa kórházából Izraelre kilőtt, de technikai hiba folytán a szomszéd utca játszóterén felrobbant rakétája 20 gyereket megölt és ötvenet megsebesített. Egyébként az épület alatt húzódik a Hamasz katonai és polgári vezetőinek bunkerrendszere.

Az akció kezdetekor a Hamasz 9 ezer különböző hatótávolságú rakétával rendelkezett, ebből egy hét alatt Izraelre kilőtt négyezret. Három ezret a vaskupola elfogott, a becsapódott ezernek 8%-a u.n. nyitott területre esett.

Meg kell jegyezni, hogy a hosszú hatótávolságú rakéták pontatlanok. Így fogdulhatott elő, hogy az eredetileg Tel-Avivra, Haifára és Jeruzsálemra kilőtt rakéták egyike Ramallah-ban esett egy lakóházra, egy a Júdeai sivatagban beduin tábort talált telibe és egy, amelyiket Jeruzsálem fölött elfogott a kipát barzel, kis híján a Sziklamecsetre esett.

A katonai akció tartama alatt hat tűzszünetet jelentettek be, elsősorban azért, hogy a humanitárius segély akadálytalan övezetbe jutását biztosítsák. Izrael minden alkalommal elfogadta, ezeket a Hamasz vagy figyelembe sem vette, vagy maximum egy órán belül megszegte.

Az augusztus 1-jei tűzszünet (az akció 25. napja)  időtartama 72 órára szólt, mely alatt Kairóban a végleges tűzszünetről tárgyaltak volna.

A tűzszünet reggel 8 órakor lépett életbe és 9:15-kor a Rafiah külterületén az alagútrendszer feltárásán dolgozó katonák közvetlen közelében lévő terror járatból egy öngyilkos merénylő bukkant fel, aki a katonák között felrobbantotta magát. A robbanás következtében a közvetlenül az alagút mellett álló két katonánk elesett, kettő életveszélyesen megsérült. Az egy csoportban tartózkodók ötödik tagja  az a katonánk volt, akit az alagútból előmászó terrorista közül egy felkapott és magával vitt. A kialakult tűzpárbajt túlélt terroristák szintén visszamásztak az alagútba. Hadar Goldin hadnagy – rekonstruálva az esetet – valószínűleg az elrablásakor már halott volt.

Az eset – pedig ekkor Izraelben már az akció végét jelző hangok hallatszottak – itt éles fordulatot vett. A katonai vezetés azonnal kiadta a “Hannibál” parancsot, melynek lényege: Minden áron meg kell akadályozni, hogy az elrabolt katonát a terroristák az adott területről elvihessék.

Pillanatokon belül pergőtűz alá vették a területet és Rafiah kérdéses területére nagy létszámú egységeket vezényeltek a kutatásban való részvételre. Ebben az akcióban minden bizonnyal a terroristák is életüket vesztették.

Ezzel egy időben Egyiptom azonnal hermetikusan lezárta a határátkelőt és a tűzszüneti tárgyalásra érkező palesztin vezetőket sem engedte át.

Szombat este a Biztonsági Kabinet ülésén az a döntés született, hogy  – miután a célt elérték, az alagutakat feltárták  – csapatainkat fokozatosan kivonják Gázából. Csak azok az utász alakulatok maradnak bent, akik az alagutak robbantását végzik, illetve az őket biztosító csapatok. Ez utóbbiakra azért van szükség, hogy a Hamasz vezetői ne érezzék magukat biztonságban és lehetőleg ne másszanak ki a bunkerjaikból.

Jelenleg a helyzet az, hogy a tűzszüneti tárgyalások aktualitásukat veszítették, így a Hamasz követelései is érvénytelenek. A tegnap délután kezdődött tárgyalásokon Izrael nem is vesz részt, csak a közvetítő Egyiptom, valamint Amerika és a Palesztin Hatóság égisze alatt különböző palesztin szervezetek (az egységkormány tagjai).

A tárgyalások célja a jelenlegi válság egyezménnyel történő lezárása, ehhez azonban először a palesztinoknak maguk között kell megegyezni. Kérdés, hogy a Hamasz bele megy-e a megadással felérő helyzetbe, vagy folytatja a harcot?

Izrael majd az egyezmény írásos piszkozatát véleményezi. E sorok írása közben úgy néz ki, hogy folytatja. A rakétatámadások a humanitárius tűzszünet alatt sem szünetelnek és változatlanul akadályozzák Izrael polgárainak normális életvitelét.

Hamasz jelentések szerint a gázai övezet halálos áldozatainak száma 1700 körülire tehető, ebből közel 800 fegyveres Hamasz tag, mint ahogy a sebesültek is 50%-ban fegyveresekből kerültek ki. (Egy július 30-ai információ szerint, a Hamasz bevallott vesztesége 1000 harcos.)

A teljes cikk itt olvasható

 

[popup][/popup]