“Szerencsére a golyó átment rajtam, nem ért létfontosságú szervet”

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

Sara Vaturi (54) a vasárnapi terrortámadás egyetlen túlélője hétfőn a kórházban felidézte a történteket a riportereknek.

“Reggel, szokás szerint, bementem a munkahelyemre, jó reggelt kívántam mindenkinek,” mesélte Vaturi, akinek tegnap óta jelentősen javult az állapota.

Érezte, hogy valami nincs rendben, ezért kiment az irodájából, és egyszerre szembe találta magát a 23 éves Ashraf Walid Suleiman Na’alowával, aki akkorra már agyonlőtte Kim Levengrond Yehezkelt (28).

“Rám lőtt,” folytatta Vaturi, aki hasi sérüléssel került kórházba. “Bemenekültem az irodámba, az íróasztal alá bújtam, rátettem a kezemet a sebre, tudatosult bennem, hogy vérzek, és csak arra gondolhatok, hogy lélegeznem kell, és minden rendben lesz. Aztán négy vagy öt hangos lövést hallottam.”

A terrorista ekkor lőtte le és ölte meg második áldozatát, Ziv Hajbit (35).

“Összekuporodtam az íróasztal alatt, visszajött az irodámba, láttam a lábait, a farmert és a cipőket. Egy-két másodperc múlva elment, és csend lett,” – tette hozzá Vaturi. “Magamban arra gondolok, ha megtalált volna, már nem lennék itt. Szerencsémre sokkban volt. Még csak be sem nézett az asztal alá.”

Néhány perc múlva bejött két raktáros – Basel, egy palesztin arab és Jogev, egy zsidó – akik ápolták, amíg a mentősök megérkeztek és kórházba vitték.

“Szerencsére a golyó nem okozott kárt. Átment rajtam és távozott, anélkül, hogy létfontosságú szervet ért volna, és ma hazamehetek.”

Vaturi beszélt két elhunyt munkatársáról is a riportereknek.

“Kim, egy fiatal anyuka volt, aki minden reggel mosolyogva érkezett a gyárba, megmutatta a kisfiáról készült képeket és elmondta nekem, mennyire szereti őt.”

“Ziv három gyermek apja volt, akikkel találkoztam a nyári szünet alatt, amikor behozta őket ide. Csodálatos fiatalember volt.”

A jövővel kapcsolatban Venturi azt mondta, alig várja, hogy visszamehessen dolgozni.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint Na’alowa vasárnap reggel nem sokkal 8 óra előtt bement a Barkan Ipari Park Alon Group részlegének irodáiba egy helyi készítésű Carlo-stílusú fegyverrel.

Az irodában megkötözte Kim Levengrond Yehezkelt (28) és közvetlen közelről agyonlőtte. Ezt követően hasba lőtte második áldozatát, közepesen súlyosan megsebesítve. Majd lelőtte és megölte Ziv Hajbit (35).

A terrorista elmenekült a tetthelyről, az izraeli csapatok nagy erőkkel keresik.

A hadsereg vizsgálatot indított többek között annak meghatározására, hogy csempészték be a gyilkos fegyvert az ipari parkba.

Eredeti cikk

[popup][/popup]