„Szép Ernő voltam”

Írta: Mészáros Márton / nepszava.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Születésének 130. évfordulója alkalmából rendhagyó, új kiállítás emlékezik Szép Ernőre. Az író tiszteletére rendezett tárlat egykori törzshelyén, a régi Japán kávéház épületében található Japán Szalonban tekinthető meg.

Szép Ernő Kiállítás fotó Népszava

(fotó: Népszava)

 

A 20. század első felének jelentős író-költője, Szép Ernő 130. születésnapja alkalmából rendezett kiállítás az Andrássy úti Japán Szalonban a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MaZsiKe) és a Pepper Art Projects kortársművészeti társaság összefogásából valósult meg. A kiállítás megnyitóján számtalan érdeklődő gyűlt össze a meglehetősen szűkös kiállítótérben.

A tárlatot Hegedűs D. Géza nyitotta meg, a Kossuth-díjas színművész Szép Ernő egyik legismertebb versét, a Szonettet szavalta el. Balogh Lilla, a kiállítás kurátora beszédében elmondta, tudatos a helyszínválasztás: az itt működött, egykori Japán kávéház volt Szép Ernő egyik törzshelye, az író pályatársaival együtt szívesen töltötte idejét történelmi kávéházainkban. Köztudott, hogy Szép baráti kapcsolatot ápolt többek között Ady Endrével és Molnár Ferenccel is.

A rendezvény összművészeti jellegét Szép Ernő életművéből kölcsönzött idézetek, színdarab-, és filmrészletek adják meg, de helyet kaptak a 18 és 30 év közötti alkotók számára kiírt képzőművészeti pályázat legkiválóbb munkái is. Az ötfős zsűri, amelyet művészettörténészek, képzőművészek és irodalmárok alkottak, olyan pályaműveket várt, amelyek önálló művészeti értéket képviselnek, de mindemellett hidat vernek Szép Ernő értékálló életműve és a mai kor emberei között.

A kezdeményezés miatt a sokoldalú író műveit számtalan olyan fiatal is levette a könyvespolcról, akik korábban nem kifejezetten ismerték az alkotásait. Mindemellett szintén pozitívum, hogy az alkotók felfedezhették Szép Ernő keserű életútjában, munkásságában azt a számukra fontos üzenetet is, amelyet egy művön keresztül ők maguk is közölni szeretnének a közönséggel.

A pályázatra több mint kilencven alkotás érkezett profi és amatőr pályázóktól, az első három helyezettet pénzjutalommal ismerték el. Tizenhat alkotó 23 művét válogatták be a kiállításra, ezek képviselik a bemutatott anyag magját.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]