Schmidt Mária bírálja Zoltai kinevezését

Írta: Magyar Nemzet - Rovat: Hírek - lapszemle

Zoltai Gusztáv megtestesíti mindazt, amivel szemben a Fidesz létrejött, amiért érdemes politizálnia – így válaszolt a Magyar Nemzet megkeresésére Schmidt Mária.

Schmidt Mária forras schmidtmariahu

Schmidt Mária (forrás: schmidtmaria.hu)

A Terror Háza Múzeum főigazgatója kifejtette, soha nem gondolta volna, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) volt ügyvezető igazgatóját, Zoltai Gusztávot kormánytanácsadóvá nevezik ki. Szerinte ugyanis Zoltai – akinek a pártállami rendszerben, illetve azóta folytatott tevékenysége egyaránt összeegyeztethetetlen azzal az értékrenddel, amelyet a jobboldali politikai közösség vall – volt az, aki a kormányzati holokauszt-emlékév bojkottját meghirdette, személyesen szervezte ezenkívül a Szabadság téren álló német megszállási emlékmű elleni demonstrációkat, s „keltette és kelti hazánk rossz hírét”. Korábban Gulyás Gergely, a parlament fideszes alelnöke is kritizálta Zoltai kinevezését, azt az alaptörvénnyel ellentétes lépésnek minősítette.

Schmidt Mária kijelentette, az a tény, hogy a múlt kedden megrendezett Zsidó Közösségi Kerekasztal egyeztetésén ő (Zoltai Gusztáv) ült a fő helyen Lázár János és L. Simon László államtitkár között, önmagáért beszél. Elmondta, hogy közte és Lázár János között az esemény előtt és azóta sem volt egyeztetés.

A főigazgató egyébként nem kapott meghívást a kerekasztalra, annak ellenére, hogy az általa vezetett Sorsok Háza oktatási emlékközpont egyike volt az érintett témáknak. A Magyar Nemzetnek küldött levelében kifejtette, tudomásul veszi, hogy a miniszter személyesen óhajt egyeztetni a Mazsihisszel és a többi zsidó szervezettel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Sorsok Háza ügyében ő maga is számtalan egyeztetésen, prezentáción, megállapodáson van túl a különböző hazai és nemzetközi zsidó szervezeteket képviselő felelősökkel. A főigazgató szerint azonban konkrét kifogásokat a készülő kiállítással összefüggésben az illetékesek nem támasztottak, ötletekkel és javaslatokkal nem álltak elő. – Így az a benyomás alakult ki benne, hogy nem a megegyezésben, hanem a konfrontáció állandósításában érdekeltek – fogalmazott.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]