Rothschild-ékszerek árverezése a Mémorial de la Shoah javára

Írta: Cserba Júlia, Párizs - Rovat: Hírek - lapszemle

November 18-án a Pierre Bergé&Associés aukciósház rendezésében került sor a 2013-ban elhunyt Rothschild bárónő Mémorial de la Shoah-ra hagyott hagyatékának árverésére.

Mary de Rotschild

Mary de Rotschild

Isaac Schneersohn, grenoble-i rabbi – egyéb veszélyes tevékenysége mellett – az ellenállásnak ezt a formáját is választva, már 1943-ban elkezdte összegyűjteni a zsidókra vonatkozó korabeli dokumentumokat. Ennek köszönhető, hogy a Párizsban működő Mémorial de la Shoah olyan páratlan gyűjteménnyel – negyven millió dokumentummal, köztük negyvenezer fotóval rendelkezik –, amely a kutatók számára nélkülözhetetlen forrás, a kiállításokon és fiataloknak szóló előadásokon keresztül pedig a háború utáni generációk tájékoztatásához, neveléséhez járul hozzá meghatározó mértékben.

Az évente több mint 200 ezer látogatót fogadó Mémorial de la Shoah jelentőségét nagyra becsülő Mary de Rothschild bárónő nemcsak életében támogatta az intézményt, de végrendeletében is gondoskodott arról, hogy jelentős összeget juttasson működésének további biztosításához. November 18-án a Pierre Bergé&Associés aukciósház rendezésében került sor a 2013-ban elhunyt Rothschild bárónő Mémorial de la Shoah-ra hagyott hagyatékának árverésére.

Cartier-fulbevalo 1960-as évekbol 50-60 ezer euro

Cartier-fülbevaló 1960-as évekbő

A 1000–1500 euróra becsült XVIII. századi parfümös flakon vagy a 2-300 ezer eurós, 1790-ben készült miniatűra értéke szinte eltörpül az olyan darabok mellett, mint a 18 karátos aranyszálból font, briliánsból kirakott monogrammal díszített estélyi retikül (20-25 ezer euró), a hatvanas években készült Cartier-fülbevaló, aminek eladási árát 55-60 ezer euróra becsülték vagy a 100-150 ezer eurót érő gyöngysor. A mintegy száz nagyértékű ékszer mellett a legnagyobb divatházakból származó utcai öltözékek, a bárónő gálákon viselt estélyi ruhái, kiegészítők, cipők, kendők, övek, kalapok is kalapács alá kerültek.

A jelentős összegű bevétel nagyban hozzásegíti majd az emlékközpontot, (amelynek jelenlegi elnöke Eric de Rothschild, Mary de Rothschild egyik fia), hogy tovább folytathassa felvilágosító, nevelő munkáját, amely nemcsak a Soá, de más népirtásoknak szánt kiállításokkal is figyelmeztet az emberiségre bárhol és bármikor leselkedő veszélyre.

[popup][/popup]