Rettenetes, lesújtó, ami történik

Schiff András a jelenleg világszerte hangversenyező magyar zongoraművészek egyik legkiválóbbja, a világ híres hangversenytermeiben újabb és újabb sikereket arat. Amerikától Olaszországig, Kanadától Japánig mindenhol korunk egyik legnagyobb – egyben legnagyobb magyar – művészeként ünneplik. A Népszava kérdéseire válaszolva közölte, hogy mivel a magyarországi politikai viszonyok a 2014-es választások után nem, hogy javultak volna, hanem romlottak, hogy az ország legrosszabb “hagyományait” követve Magyarországon tovább pusztít a romaellenesség és az antiszemitizmus, valamint hogy jóformán megsemmisült az európai értelembe vett demokrácia – mindezek elleni tiltakozásként továbbra sem jön Magyarországra. 

– Az utóbbi években hol járt, hol koncertezett?

– Az utóbbi egy évben sokfelé jártam, nem is tudom felsorolni, hol mindenütt. Természetesen Európában, azután Oroszországban – felfogás kérdése, hogy ez Európához tartozik-e -, azután az Egyesült Államokban és Kanadában, Japánban, Kínában, Dél-Koreában,Tajvanon, Szingapúrban.

– Melyik országot, melyik hangversenytermet szereti a legjobban?

– Ázsia rendkívül érdekes, lenyűgöző. Én mégis Európában érzem igazán otthon magam. Elsősorban Itáliában, az olasz városok – Róma, Firenze, Velence, de a kevésbé ismertek is, mint Siena, Lucca, Perugia, Nápoly – olyan csodálatosak és annyira élőek, hogy ezekhez semmi más nem hasonlítható. Ami a hangversenytermeket illeti, itt kiemelném a vicenzai Teatro Olimpicót, a Wigmore Hallt Londonban, az amsterdami Concertgebouw-t, a Prágai Rudolfinumot, a New York-i Carnegie Hallt, a szentpétervári Filharmóniát, és Bécsben a Musikvereinssaal-t, valamint a Konzerthausban a Mozartsaalt. Van még több is, mint a Teatro Colón Buenos Airesben, de most elég ennyi.

– Úgy tudjuk, hogy az utóbbi egy-másfél évben főleg Beethoven 32 szonátájával és a nagy variációkkal foglakozott. Valamint J.S. Bach zongoraműveit tanulmányozta…

– Hogyne. Bach zongoraműveit évtizedek óta rendszeresen játszom, hangfelvételeket készítettem belőlük, némelyikből többször is. Tulajdonképpen nincs olyan nap az életemben – eltekintve a pihenéstől -, amelyet nem Bachhal kezdenék. Beethoven majdnem ugyanilyen fontos számomra, de a vele való kapcsolatom sokkal komplikáltabb. Bach nekem mindig természetes volt, míg Beethoven bizonyos műveiért meg kellett küzdenem. Az Appassionata, vagy a Waldstein szonáta kemény diók voltak, és csak ötvenedik évem felé kezdtem megérteni őket. Az utolsó szonátákhoz pedig azelőtt szinte hozzá sem mertem nyúlni, olyan mély tiszteletet és felelősséget éreztem irántuk. Ma már ott tartok, hogy a 32 szonátát huszonhárom városban adhattam elő – Londonban kétszer is, és a Diabelli variációkat is megtanultam. Most Beethoven ugyanolyan természetesnek tűnik, mint Bach. A legnagyobb zeneművek kimeríthetetlenek, az ember soha nem mondhatja, hogy tudja és ismeri őket. Mindig lehet és kell mélyebbre ásni, ez egy beláthatatlan és befejezhetetlen út.

– Készített-e új Bartók-felvételt, játszik-e olyan modern szerzőket, mint Kurtág és Ligeti. Valamint más kortárs szerzőket?

– Újabb Bartók felvételt nem készítettem, de nagyon remélem, hogy erre nemsokára sor fog kerülni. Kurtág zenéjét rajongásig szeretem, nem vagyok objektív, hiszen a tanáromról, mesteremről van szó. Ligeti is óriási zeneszerző,de az ő zenéje nem érint úgy meg,mint a Kurtágé. Játszom továbbá Heinz Holliger és Jörg Widmann műveit, amelyeket nekem komponáltak.

– Mi a véleménye a jelenlegi magyar közállapotokról?

– A jelenlegi magyar állapotokról mi a véleményem? Rettenetes, lesújtó. Igaz, nem élek Magyarországon (jobb is), de ez nem jelenti azt, hogy nem tájékozódom, vagy hogy nem érdekel. A legutóbbi választások ismét bebizonyították, hogy az emberek egy nagyon nagy része igenis ezt akarja. Egy másik jelentős részét pedig ez az egész egyáltalán nem érdekli, el sem mennek szavazni. Európa? Ugyan már, kinek fontos az? Tehát a nép, az Istenadta nép nem olyan ártatlan, mint azt sokan hinni szeretnék. A Jobbik hatalmas támogatottsága iszonyatos. Számomra felfoghatatlan, hogy olyan gondolatok és eszmék, amelyeket már rég elfeledni véltünk, most ismét feltámadtak és tombolnak. Az úgynevezett ellenzék pedig annyira gyenge és jelentéktelen, annyira megosztott, hogy itt pillanatnyilag semmi esély nincs változásra. Hosszú, nagyon hosszú még az út. Az antiszemitizmus régi betegség, ebben Magyarországnak óriási gyakorlata és tradíciója van. Ma is jelen van, mégsem tartom meghatározó tényezőnek. Sokkal aggasztóbb a cigány lakosság helyzete, miután ők sokkal többen vannak, mint a zsidók, és sokkal nehezebben illeszkednek a környezethez. Ha Magyarországon nem lennének se zsidók, se cigányok, akkor vajon kiket utálnának az emberek?

A teljes interjú itt olvasható.