Radnóti Zoltán rabbit és a 100 év – 100 tárgy  kiállítást díjazta a zsidó közösség

Írta: balinthaz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

„A közösség élő kölcsönös kapcsolatokból épül,
s az építő ennek élő és hatékony középpontja.”
(Martin Buber)

Kedves Barátaink!
A Hanukatalizátor Díjjal a Bálint Ház a közösség szolgálatát kívánja elismerni. Kimondott célunk, hogy minél többen, különösen a fiatalok, lássák: értéke van annak, ha egy szervezet vagy egyén aktívan, akár erőn felül tesz a környezetében élő társaiért, tevékenyen részt vesz a közösségformálásban – mondta el a díjról Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója.

Köszönjük mindazoknak, akik szavaztak a Hanukatalizátor díj jelöltjeire. Gratulálunk a nyerteseknek és mindenkinek további sok sikeres innovációt kívánunk! A december 27-i Hanuka Csodaországban gyerekprogram során a Bálint Házban a díjat két kategóriában osztottuk ki:

  • Egyéni (katalizátorként működő, a zsidó közösségért tett egyéni teljesítmények)

A díj nyertese Radnóti Zoltán a Zsidó Közösségi Szeretetszolgálat alapító tagja, motorja. Nagyon inspiráló, ahogy építi a zsidó identitást és befogadva, de a zsidó vallási értékeket szem előtt tartva. Mindezt szívvel – lélekkel, szeretettel, türelemmel teszi.

  • Innováció (innovatív egyéni vagy szervezeti közösségi kezdeményezések)

A díjat a 100 év – 100 tárgy – a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállításanyerte el. A 100 év – 100 tárgy kiállítás a 32 éve változatlan állandó kiállítás régi helyét próbálja betölteni, teljesen új alapra helyezi a magyar zsidó kultúráról és közösségekről való múzeumi gondolkodást. Nem a közösség eseménytörténetét veszi végig évről évre, hanem a múzeum és a levéltár gyűjteményi idejét tekinti alapnak és azt javasolja először: gondolkodjunk az időről.
Az előzetes jelölések után a nyertesekről a közönség döntött. Egyéni kategóriában idén Borgula András, Czink Tamás, Dési János, Gráner Marian, Kőszegi Zsófia, Márkus Sándor, Mayer András és Mayer Gábor, Radnóti Zoltán, valamint Szilágyi Erzsébet, míg a közösségi produkciók, szervezetek közül a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár már említett kiállítása, valamint az Adománytaxi, az Éld át! projekt, a Tolerancia méter – Az Élet Menete Alapítvány, a Szakácskönyv a túlélésért tantermi projekt – Gólem Színház, Centrópa, Haver, a Talmud nem csak nőknek és a Zsidó mesék 2 kapott jelölést a Hanukatalizátor Díjra. Itt olvashat részletesen a jelöltekről.

A rendezvényen Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója azt mondta: a díjat pár évvel ezelőtt azzal a céllal alapították, hogy méltó módon ismerjék el azokat, akik kiemelkedően aktívan veszik ki részüket a zsidó közösségi élet építéséből. Hozzátette: a Hanukatalizátor Díj súlyát az adja, hogy nem zsűri vagy bizottság ítéli oda az elismerést, hanem maga a közösség szavaz róla. Beszédet mondott Kiss Henriett, a Mazsihisz alelnöke is, aki mind a díjátadás, mind a Hanuka alkalmából emlékeztetett a zsidó közösség építésének és erősítésének, valamint a hagyományok továbbadásának fontosságára.

Az elismerés átadása után Radnóti Zoltán rabbi érdeklődésünkre azt mondta: nem számított rá, hogy ő lesz a díjazott, csak reménykedett benne, hiszen a kezdeményezést egyrészt nagyon fontosnak tartja, másrészt a jelöltek névsora kiváló volt. Arra a kérdésünkre, hogy a jelöltek közül ő maga kinek adta volna a díjat, a rabbi azt válaszolta: ha csak rajta múlt volna, akkor mindenkinek megosztva, mert minden jelölt megérdemli, hiszen mindannyian a magyar zsidóságért dolgoznak, azért, hogy ez a közösség még szebb, jobb és potensebb lehessen. Mint fogalmazott: nagy dolognak tartja, hogy ő vehette át a díjat, hiszen az eredmény közönségszavazáson múlt, amit sokra értékel.

[popup][/popup]