Pályázat egyházi épületek energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítésére

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Egyházi épületek 2014–2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése” című (KEOP – 7.13.0/15 kódszámú) felhívás.

szechenyi_2020_logo_fekvo_color_gradient_CMYKA pályázati konstrukció célja egyrészt a pályázó szervezet vonatkozásában értelmezett épületállományi kataszter létrehozása, továbbá a kataszterben található épületek közül a közfeladat-ellátással foglalkozók, energiahatékonysági fejlesztéseihez szükséges tervezési, előkészítési feladatok megvalósítása. A projektek fizikai megvalósításra a 2014–2020 közötti időszakban kerülhet sor a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program terhére.
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 milliárd forint.
A felhívás keretében pályázatot nyújthat be „Egyházi jogi személy (55)”, amely a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény szerinti besorolásba tartozik.
A pályázatok benyújtása a pályázat megjelenésétől számított 30. naptól a kiírás felfüggesztéséig folyamatosan lehetséges.
A pályázati felhívás és a kapcsolódó dokumentumok erről a linkről tölthetők le.
[popup][/popup]