Nyilvános hanukka, fánk és forraltbor – Szombathelyen

Írta: Cseszkó Tamás/vaol.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Sokan ünnepeltek együtt a szombathelyi zsidósággal.

FOTÓ: BÖGÖTI MÁRTA

A Szombathelyi Zsidó Hitközségnek a Hit Gyülekezetével és a Szombathelyi Polgár Kulturális Alapítvánnyal közösen évről évre sikerül meglepnie a városlakókat, kezdetben a Zsinagóga előtt, majd a Zsidó Kultúra Házának udvarán gyűltek össze az ünneplők, hanukka­fánkkal, forró teával, forralt borral, no meg kulturális programokkal kedveskedtek a jelenlévőknek. Grünwald Zsolt, a rendezvény főszervezője elmondta: jelenleg az 5777. zsinagógai évnél tart a zsidó naptár, és érdekesség, hogy idén az első gyertyát december 24­én, szentestével egy időben gyújtották meg.

Márkus Sándor helyi hitközségi elnök büszke arra, hogy a szombathelyi közösség kinyitotta az ajtókat, és sokan csatlakoznak a programhoz. A rendezvényen részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere is, aki felidézte: évről évre mindig örömmel ünnepel a helyi zsidósággal. A városvezető beszélt a hanukka történetéről, arról, hogy a fények ünnepén a makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére és a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeznek.

A Hit Gyülekezete rendszeresen segíti a rendezvényeket. ­ Óriási hálával tartozunk azért az örökségért, melyet zsidó honfitársainknak köszönhetünk ­ mondta el Czubor Ferenc, a Hit Gyülekezete szombathelyi vezetője, hozzátéve, hogy egyházuk történelmi küldetésnek tartja a zsidó­keresztény kapcsolatok folyamatos építését. ­ Szombathelyen sikerült bebizonyítani, hogy békében, szeretetben tudunk egymás mellett élni, és büszke vagyok arra, hogy ebben az évben is számos program során bizonyosodott be, hogy együtt, összefogva képesek vagyunk értéket teremteni ­ mondta a vezető. Idén sem maradhatott el a hagyományos műsor. Két örömtáncot mutattak be a fiatalok ismert héber dalokra Tóthné Gyuricza Ágnes koreográfus vezetésével, aki elmondta: ­ A Hanukka alapvetően örömünnep, ünnepe a győzelemnek, ezért úgy döntöttünk, ebben az évben a korábbiakhoz képest is vidámabb műsorral készülünk. Nagy sikert aratott a Jákob rabbi kalandjai című filmből ismert férfi koreográfia. ­ A közös táncpróbák mindig jól összekovácsolják a csapatot, öröm számunkra, hogy ilyen sokan vállalták idén is a fellépést ­ fogalmazott a koreográfus.

 

A teljes cikk itt olvasható.

Címkék:Szombathely

[popup][/popup]