Nő lett egy ortodox rabbinikus bíróság vezetője Izraelben

Írta: mazsihisz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Jennie Rosenfeldet, a tulajdonképpen már rabbiként működő vallási vezetőt választották meg erre a tisztségre, akinek a karrierjéről már a mazsihisz.hu is beszámolt.

jennie_rosenfeld_rabbin__

A Ciszjordániában lévő Efrat településnek és környékének a pénzügyi és örökösödési vitáiban lesz illetékes az első nő által vezetett ortodox zsidó rabbinikus bíróság a Jerusalem Post tegnapi beszámolója szerint.

Ebbe a pozíciójába is a település főrabbija, Shlomo Riskin nevezte ki, a modern ortodox irányzat egyik kiemelkedő figurája, miután Rosenfeld befejezte öt éves, a zsidó joggal foglalkozó tanulmányait egy női vallási vezetőket képző jeruzsálemi intézetben. Szerepe az ügymenet segítése lesz, a döntéshozatalban nem vesz részt, bár nem zárja ki sem ő, sem Riskin, hogy a jövőben még erre is sor kerülhet.

Jennie Rosenfeld szerint minél többféle ember dolgozik egy vallási bíróságon, annál több ember bizalmát tudják megnyerni, annál többen fordulnak majd hozzájuk világi bíróságok helyett, mert sokan fogják úgy látni például a nők közül, hogy az ő érdekeiket is képviselik azok a vallási bíróságok, amelyek nőket is foglalkoztatnak.

Annak a testületnek a hatóköre, amelyhez Jennie Rosenfeld csatlakozott, sok ezer Ciszjordániában élő zsidó családra terjed ki.

 

[popup][/popup]