Nemes Jeles László: „megrázó érzés a semmiből a filmes világ közepébe kerülni”

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A zsűri tagjai elragadtatottan nyilatkoztak a filmről. Sophie Marceau elmondása szerint soha nem látott még olyan filmet, mint a Saul fia, mely tegnap este elnyerte a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i fesztiválon a technikai Vulcain-díjjal egyetemben, miután a FIPRESCI-díjat és a francia Francois Chalais is begyűjtötte.

Grand Prix Nemes JelesMegrázó érzés a semmiből a filmes világ közepébe belekerülni, de az volt a legfontosabb, hogy beszéljenek erről a filmről. Teljesítettük ezt a feladatot” – mondta vasárnap este az MTI-nek Nemes Jeles László Cannes-ban, miután első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia elnyerte a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i fesztiválon.

Nagyon komoly dolog, hogy a zsűrinek is ennyire tetszett a film azok után, hogy a fesztiválon sokat volt róla szó, és hogy el tudtuk adni mindenhol a világban. Ráadásul a Sonynak (az amerikai forgalmazónak) nagyon nagy tervei vannak vele“ – hangsúlyozta a rendező.

Elmondta, hogy filmje készítésekor egyáltalán nem díjakban gondolkodott, elsősorban az érdekelte, hogy az alkotás mennyire tud a kortársaihoz szólni. A cannes-i szereplés pedig érzése szerint azt bizonyítja, hogy a Saul fia képes rá.

A világ legrangosabb filmes seregszemléjének hivatalos versenyprogramjába meghívott magyar film legutóbb harminc évvel ezelőtt kapott díjat a nemzetközi zsűritől: Szabó István a Redl ezredesért a zsűri díját vehette át 1985-ben.

A Franciaországban felnőtt, és filmes iskolát nem végzett rendező a filmes világban “outsidernek” tartja magát. Meghatározó számára, hogy sokat élt külföldön, de ugyanakkor – mint emlékeztetett rá – mindenhol fontosnak tartja megemlíteni, hogy teljesen magyar filmet készített, jóllehet az alkotásban nyolc nyelven beszélnek és hét ország színészei játszanak. Azt is kiemelte, hogy továbbra is Magyarországon szeretne dolgozni.

A Soá című kilenc és félórás francia dokumentumfilm rendezője, Claude Lanzmann – aki a fesztiválon megnézte a magyar versenyfilmet – telefonon gratulált Nemes Jeles Lászlónak a Nagydíjhoz.

Mi egy családhoz tartozunk. Nem lehet az európai zsidóság megsemmisítését, ezt a tragikus eseménysorozatot bárhogy ábrázolni. Ez egy bizonyos hozzáállást igényel. Lanzmann és én hasonló dolgokat tartunk problematikusnak” – mondta a 90 éves rendezővel való találkozásáról Nemes Jeles László.

A díjátadót követő sajtótájékoztatón a rendező elmondta: nagyon örül, hogy a filmet az egész világon forgalmazni fogják és a lehető legtöbb emberhez eljuthat, ebben a cannes-i díj nagyon nagy segítséget nyújthat.

Európát a mai napig kísérti a holokauszt emléke a zsidó lakosság elpusztítsa miatt. Ez az érzés minden nap velünk van, Magyarországra pedig ez különösen igaz. Onnan deportálták a legtöbb embert: nyolc hét alatt csaknem félmillió embert, ebből pedig mintegy százezer gyermeket, többségüket egyenesen a gázkamrákba. Ez pedig a mai napig nincs feldolgozva” – mondta a rendező.

A film új nézőpontját illetően megjegyezte, hogy a fiatal generációknak akart érthetően beszélni a holokausztról, mert nekik már nincs lehetőségük a túlélőktől megtudni az igazságot. “Ez a film nem a túlélésről szól” – tette hozzá.

Teljesen új jellegű a film, nagyon erős és nagyon más. A holokauszt témáját már nagyon sokszor feldolgozták, de ebben a filmben nagyon különleges módon nyúltak hozzá. És a rendező nagyon fiatal. Fontosnak tartottuk, hogy díjazzuk a fiatal tehetséget” – fogalmazott Sophie Marceau, a zsűri egyik tagjaként. „A Saul fia lenyűgöző film, soha nem láttam még ilyet.

Grand Prix Cannes Nemes Jeles

A zsűri sajtótájékoztatóján Xavier Dolan kanadai rendező elmondta: őt leginkább a Saul fia érintette meg a versenyfilmek közül. Jóllehet a fesztivál elején vetítették a filmet, a zsűri tagjai végig nem felejtették el, többször igen mély beszélgetések születtek a mű kapcsán – hangsúlyozta a zsűritag.

Sienna Miller brit színésznőre pedig „elképesztő hatással” volt Nemes Jeles László műve. Szavai szerint sosem látott még ilyen jó filmet a holokauszt témájáról. Mint elmondta, úgy tudott meg rengeteget a holokausztról, hogy vizuálisan tulajdonképpen nem is mutattak meg direktben semmit. Ez szerinte „lélegzetelállító teljesítmény” egy elsőfilmestől, Röhrig Géza alakítása pedig sokkolta és mélyen megérintette.

Kapcsolódó cikkünk:

„Enni adni” – interjú Röhrig Gézával

 

[popup][/popup]