Mindennél jobban szeretne hazatérni az Iszlám Államhoz önként csatlakozó két osztrák tinilány

Írta: hvg.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Szeretne hazatérni Ausztriába az a két bécsi tinilány, akik még húsvét körül hagyták el az országot és utaztak Szíriába, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzanak.

Sanina fotó Interpol

Sanina (fotó: Interpol)

Húsvét előtt egy héttel látták utoljára Bécsben Samra Kesinovicot és Sanina Selimovicot, majd a 15 és 16 éves muzulmán tinilány Isztambulon keresztül Szíriába utazott, hogy az Iszlám Állam harcosa legyen. Állítólag férjhez is adták őket, mindkettőjüket dzsihadistákhoz, és terhesek is lehetnek. Az Interpol már áprilisban körözést adott ki a két lányra.

“Olyan volt, mintha teljesen átmosták volna az agyukat” – mondta Peter Slanar iskolaigazgató a Süddeutsche Zeitungnak. “Az utóbbi időben már teljesen más világban éltek” – tette hozzá. Az osztálytársak állítólag nehezményezték, hogy a burkát viselő Samra “I love al-Kaida” feliratot rajzolt a táblára, szívecskével.

Az igazgató megpróbált beszélni a lánnyal, de nem sikerült. “Olyan volt, mintha most jött volna a mecsetből” – nyilatkozta a lapnak.

Az lányok családjai Boszniából menekültek Ausztriába a ’90-es években a háború elől.

Samra úgy látja, az al-Kaida terrorszervezet egy jó szervezet, a nyugati média hazudik, a World Trade Centert pedig maguk az amerikaiak rombolták le.

Samra fotó Interpol

Samra (fotó: Interpol)

Az igazgató szerint az egész mögött az állhat, hogy a mai fiataloknak fogalmuk sincs az aktuális világpolitikai helyzetről, így a szélsőséges nézeteknek tere tud lenni a fiatalok körében. “Tényleg elhiszik, hogy ott a paradicsom” – mondta Slanar.

Corina Windsprenger, Samra egykori tanára hasonlóan látja. Samra eltűnése után leült az osztállyal, hogy részletesen beszélgessen a diákokkal az iszlámról, Koránról, Szíriáról és az Iszlám Államról. “A legtöbbjüket már nem tudom megérinteni, tehetetlen vagyok. Nem tudom, minek kell történnie, hogy felrázzam őket” – nyilatkozta a lapnak. A diákok szerinte álomvilágban élnek, és nem érdekli őket a politika.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]