Memento 2014: megemlékezés Topolyán

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Mozdonyfütty és tehervonat zakatolásának hangjával kezdődött Memento 2014 elnevezéssel a megemlékezés a topolyai zsidó temetőben, amelyre idén 12. alkalommal került sor.

A helybeli Film-Múzeum Civil Szervezet által megszervezett rendezvényen a topolyai zsidók deportálására és a holokauszt 70 éves évfordulójára emlékeztek. A megjelentekhez a köszöntőt követően a zsidó temető megmentését kezdeményező Kocsis Antal, a Film-Múzeum elnöke szólt, akinek A topolyai zsidó temető című kiadványát a helyszínen vehették kézbe a megjelentek. Kókai Mernyák Melinda topolyai községi elnök arra kért mindenkit, hogy gyermekeinket is tanítsuk meg az emlékezéssel járó tiszteletadásra és vezessen minket a tisztesség, amit embertársaink iránt érzünk. Cservenák Pál helytörténész történelmi visszatekintőjében többek között arról is szólt, hogy a topolyai zsidóság elhurcolása 1944. április 16-a és június 20-a között tartott és az 1941-ben regisztrált topolyai lakhellyel rendelkező zsidó emberekből adatai szerint 272-en lettek a holokauszt áldozatai. Kovács Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség nevében mondott köszönetet a topolyaiaknak a temető rendezéséért. Fazekas Ferenc Tisza menti főesperes imáját követően felhangzott az Il more rahamim és a Kaddis. Az összejövetelen jelen volt dr. Takács László, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus vezetőkonzulja is. A jelenlevők, a szabadkai és újvidéki zsidó hitközségek, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a topolyai községi önkormányzat, a hozzátartozók, a zentagunarasi helyi közösség és a Film-Múzeum Civil Szervezet képviselői megkoszorúzták a két éve felállított emlékművet, majd megtekintették a temető rendezését bemutató alkalmi kiállítást.

topolya

Fotó a megemlékezésről.

Címkék:Holokauszt emlékév

[popup][/popup]