Meghalt Kézdy György

Írta: index.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Szombatra virradó éjszaka elhunyt Kézdy György, Jászai Mari-díjas színművész – írja a Borsonline. A lap szerint Kézdy öngyilkos lett, egy fővárosi kórház harmadik emeleti ablakából vetette ki magát. A hírt hivatalosan nem erősítették meg. Vasárnap délelőtt az MTI is megírta a halálhírt a művészhez közel álló forrásokra hivatkozva. Az MTI úgy értesült, hogy Kézdy György egy fertőzés miatt feküdt az Uzsoki utcai kórházban, ahol pénteken hunyt el.

Kézdy György az Esőember próbáján 2010-ben Fotó: Kollányi Péter / MTI

Kézdy György az Esőember próbáján 2010-ben
Fotó: Kollányi Péter / MTI

A jellegzetes arcú és orgánumú Kézdy ugyan számtalan színdarabban, tévé- és mozifilmben játszott, a többség csak mint a Szomszédok örökké morgó Virágh doktoraként emlékszik rá.

Az 1936-ban született színészt pályája során ötször terjesztették fel Kossuth-díjra, de egyszer sem kapta meg. Erről úgy vélekedett egy két évvel ezelőtti interjúban , hogy „fáj, de nem érdekel, hogy úgy halok meg, hogy nem lesz Kossuth-díjam”. Elmesélte azt is, hogy már Jászai Mari-díjat is későn kapott, hogy miért, arról is volt egy története: „Amikor átvettem, Aczél György, akinek a választókerülete Pécs volt, megpaskolgatta az arcom, és azt mondta: tudja, nem kellett volna eljönni Pécsről. Pedig tíz évig voltam ott.”

Saját bevallása szerint azért lett színész, mert jött a lehetőség, és ő történetesen baromi jól mondott verset. A színészet miatt változtatta meg a nevét is, eredetileg Krausz Györgynek hívták. “Úgy döntöttem, ha én magyar színész vagyok, legyen magyar a nevem. Kézdit választottam, a plakáton meg Kézdyt, mert az elegánsnak tűnt” – mondta egy 2011-es interjúban.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]