Már jövőre Dávid parittyája vigyázhat Izraelre

Írta: Stöckert Gábor / index.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Izraelben újabb sikeres teszteken esett át a Dávid parittyája elnevezésű új, közepes hatótávolságú légvédelmi pajzs, amely így már jövőre bevethetővé válhat – idézi az MTI az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentését.

israel pajzsVédelmi források szerint az Egyesült Államokkal közösen fejlesztett rakétavédelmi rendszert az előző héten és kedden, az iráni atomprogramról szóló nemzetközi tárgyalások hivatalos határidejének utolsó napján is tesztelték. A nukleáris tárgyalások egyik leghevesebb bírálója Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, aki szerint megnyitná az utat az iráni atomfegyver kifejlesztése előtt, ha a jelenlegi feltételek alapján jutnának egyezségre a felek.

Jeruzsálemben úgy látják, hogy az esetleges iráni atomfegyver mellett Szíria és a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet is komoly fenyegetést jelent Izraelre. “A Közel-Keleten nincs vesztegetni való idő” – mondta egy neve elhallgatását kérő izraeli illetékes. Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter szerint 2016-ban hadrendbe állhat az új légvédelmi pajzs.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]