Ma 71 éve szabadították fel Auschwitzot, és a zsidók újra félnek

Írta: Kerner Zsolt / 24.hu - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az már más kérdés, hogy okkal vagy ok nélkül. Ha rettegni vagy menekülni nincs is okuk, az aggodalomra mindenképpen van.

nemet5-1024x576Két szempontból is.

A nagy menekülthullám nemcsak azoknak borzongatta a kedélyeit, akik a keresztény Európa hagyományait féltik a főként muszlim bevándorlóktól, hanem azoknak is, akik amúgy is félve vállalták fel saját zsidó identitásukat.

A Reuters szerdán közölt egy cikket, amelyben Judith G.-t, egy közelebbről meg nem nevezett németországi zsidót idéztek. A 33 éves, egyébként optikus Judith azt mondta, korábban egy menekülteket segítő központban dolgozott, ahol – amint felvállalta zsidó identitását – leköpték.

Az, hogy ez megtörténhetett, elég különös, de erről később. Először is érdemes tisztázni, hogy az antiszemitizmus miatt tartó európai zsidóknak valóban van némi alapjuk félni a menekültektől. A Közel-Keleten ugyanis – hatalmas meglepetés – van antiszemitizmus.

A könyv népe

Persze nem volt ez mindig így. A nem arab közel-keletiek szinte mindig másodrendű állampolgárok voltak, de nem jobban, mint Európa nagy részén azok, akik nem voltak keresztények. Ráadásul, a Könyv népe egy fokkal még jobban is járt, mint más, mostanra sokszor obskúrus vallások képviselői.

A Közel-Kelet nagy antiszemita hulláma a nyolcvanas években, Egyiptomban kezdődött. Ugyanúgy, ahogy a modern muszlim radikalizmus eszmei háttere, ez is a Muzulmán Testvériségtől érkezett. (Zárójelben, de szó szerint, érdemes megjegyezni, hogy a modern muszlim radikalizmusban erős hagyomány, hogy a szellemi alapanyagot Egyiptom, az emberit Jemen adja.)

Szóval ennyire azért nem volt soha antiszemita az arab világ, mint most (a szőrszálhasogatók kedvéért megjegyzem, hogy az arab világ alatt nemcsak a szemitákat, hanem az egész Közel-Keletet értem).

Hozadékok

A menekültválság érdekes hozadéka lesz, hogy kiderülhet, valójában mennyire antiszemita a rengeteg Szíriából menekülő muszlim. Szíriában ugyanis elég erős az Izrael-ellenesség, főleg a Golán-fennsík megszállása óta. Izrael az első számú közellenség, ami egy olyan verseny, ahol Izraelt eddig nem nagyon tudták megverni az arab világban.

De térjünk vissza a németekhez. Hiába aggódik Judith, hogy a menekültek zsidókat fognak megtámadni, a számok egyelőre nem ezt mutatják. A német belügyminisztérium természetesen minden antiszemita megnyilvánulást gondosan jegyez. Ebből az derül ki, hogy a zsidóknak és a menekülteknek igazából ugyanattól kell félniük.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]