Lendva zsidóságára emlékeztek

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A város fejlődésében évszázadokon át jelentős szerepet játszó magyar zsidó közösség áldozatai előtt tisztelgett a lendvai zsinagógában Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, a magyar Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) delegációvezetője, Szilágyiné Bátorfi Edit ljubljanai magyar nagykövet és Anton Blazek, Lendva polgármestere is.

A lendvai zsinagóga. Ma múzeum

A lendvai zsinagóga. Ma múzeum

Szalay-Bobrovniczky Vince az MTI-nek telefonon elmondta, hogy egy nagyon méltóságteljes rendezvény keretében emlékeztek meg a lendvai zsidóság elhurcolásáról. Beszédében kitért a lendvai zsidóság szenvedéseire, továbbá ismertette, hogy a magyar kormány az antiszemitizmust illetően zéró toleranciát hirdetett, nemcsak szavakban, hanem tettekben is. “Itt azt említeném meg, hogy a zsidó közösséggel egyeztetett, a holokausztról szóló alapismeret a magyar alaptanterv része, így a gyerekek már az iskolában megfelelő történelmi hátteret kapnak. Ez a magyar állam számára prioritás” – mondta.
A bensőséges hangulatú rendezvényen egyébként Göncz László magyar kisebbségi parlamenti képviselő, író és művelődéstörténész saját szerzeményeiből olvasott fel részleteket.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy Magyarország 2015-ben átvette az IHRA soros elnökségét, a szervezet két közgyűlést is tart az idén, az egyiket Budapesten, a másikat Debrecenben.

A magyar elnökség idején három nagy nemzetközi konferenciát is szerveznek. Az egyik témája a holokauszt ábrázolása és nyelvezete a közbeszédben, különös tekintettel az interneten megjelenő antiszemitizmusra. A másik tanácskozás az IHRA tavaly Londonban kezdődött konferencia-sorozatába illeszkedik, amelynek témája a roma holokauszt és a romák helyzete, a harmadik konferencia pedig a jelenkori európai zsidóellenességgel foglalkozik.

A helyettes államtitkár Lendván hosszabb beszélgetést folytatott az alpolgármesterrel, Horvát Ferenccel a muravidéki magyarságot érintő fontos kérdésekről, és meglátogatta a hosszúfalui zsidó temetőt is.
1944 tavaszán Alsólendváról és környékéről közel 120 zsidót hurcoltak el, többségüket az auschwitzi haláltáborban végezték ki.

[popup][/popup]