Kunos Péter eredménytelennek nyilvánította a pályázatot

Írta: Mazsihisz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Dr. Kunos Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója az alábbiakat tette közzé a Mazsihisz honlapján. Mint ismeretes, a Mazsihisz pályázatot írt ki a Dohány utcai zsinagóga online jegyértékesítői és beléptetési rendszerére. Az ügyről számos dokumentum, valamint titokban készített hangfelvétel (!) jutott el a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. Ezekre hivatkozva Schwezoff Dávid azonnali hatállyal felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabijának. 

kunospeter_12_02_19

Kunos Péter

Az elmúlt napokban a médiában és az internetes fórumokon megjelent írások és nyilatkozatokkal kapcsolatosan ezúton közlöm, hogy a Dohány utcai zsinagóga online jegyértékesítő és beléptető rendszerére kiírt pályázat ügyében mind ez ideig semmiféle érdemi döntés nem született, ezért mindenféle gyanú, sejtetés teljességgel megalapozatlan.

A döntés előkészítésére az érdekelt szervezetek delegáltjaiból létrehozott 6 tagú bizottság csupán arról határozott, hogy melyik pályázóval kívánja a további tárgyalásokat folytatni. E javaslatban meghatározó fontosságú szempont volt, hogy e nemzeti örökségünket képező objektum biztonsági rendszerének megismerése és továbbfejlesztése a megrendelők teljes bizalmát élvező céghez kerüljön.

Az elfogadott javaslat másik lényeges szempontja az volt, hogy a két eltérő szakértői vélemény közül a bizottság melyiket tekinti megalapozottabbnak, nemcsak az egyszeri kiadásokra, hanem a folyamatos működtetés költségeire is tekintettel. Az egyik javaslat mellett a sokkal gazdagabb műszaki tartalom és a kisebb működtetési költség szólt, a másik mellett a lényegesen kisebb egyszeri ráfordítás és a jóval nagyobb folyamatos költség.

A munka itt tart, és a kialakult helyzetben a mai nappal le is zárult. Mint a pályázatot kiíró szervezet vezetője a kiírásban szereplő lehetőséggel élve, azt eredménytelennek nyilvánítom és visszavonom.

Az eredeti cikk itt olvasható.

[popup][/popup]