Könyv a magyar veszteségekről, a felelősségről

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Folyamatos munkánk életben tartani minden felnövekvő nemzedék éberségét és tisztességét, hogy a holokauszt soha többet ne történhessen meg – mondta L. Simon László kedden a Magyar Holokauszt 70 – veszteségek és felelősségek című kötet bemutatóján a Tom Lantos Intézetben.

Magyar Holokauszt 70 veszteségek és felelősségekA Holokauszt-emlékév keretében, a kormány által létrehozott Civil Alap 2014 támogatásával megjelent könyv kapcsán a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a magyar zsidóság története, kultúrája elválaszthatatlan a magyar nemzet egészének történetétől és kultúrájától.

Mint L. Simon László megjegyezte, a holokauszt-emlékév keretében számos vidéki zsidó temetőt sikerült rendbe hozni. Kitért ara, hogy a Mazsihisz vezetőivel több olyan település temetőjében járt az elmúlt időszakban, ahol a holokauszt következtében már nem élnek zsidók. Hozzátette: a 100-150 évvel ezelőtti sírok magyar honfitársaink nyughelyei, akik szűkebb és tágabb környezetük életében fontos szerepet játszottak.

“A holokauszt hetvenedik évfordulóján az egész nemzet közösségének tragédiájáról kell beszélni, a mi veszteségeinkről és mi felelősségünkről: azokéról, akik a bűnöket elkövették, akik kollaboráltak, vagy hagyták megtörténni, némán tűrték. Nap mint nap meg kell küzdenünk az előítéletek ellen, hogy a felnövekvő nemzedékek máshogy gondolkodjanak, mint akik elkövették” – szögezte le az államtitkár.

A kötet tanulmányai között több olyan található, amely a határon túli magyar zsidóság holokausztjával foglalkozik, szerepel írás az zsidó gyermekek magyarországi iskolai helyzetének drámai változásáról a harmincas évektől egészen 1948-ig, a baloldali ellenállásról a holokauszt idején. Az epilógus azokat az ismert közéleti személyiségeket sorolja fel, akik előre felismerték, megjósolták a holokauszt bekövetkeztét.

Utóbbi szerzője, Hidvégi Máté akadémikus a könyv bemutatóján hangsúlyozta: rendkívül fájdalmas tény, hogy a magyar holokauszt szinte teljes egészében elképesztően rövid idő, mindössze négy hónap alatt történt meg.

“Magyarország német megszállásáig, 1944 márciusáig 63 ezer fő volt a magyar zsidók vesztesége, az azt követő időszakban több mint félmillió. Összesen 564 ezer 500 magyar zsidót hurcoltak el és gyilkoltak meg, gázosítottak el a koncentrációs táborokban. A nácik felelőssége mellett ne feledkezzünk el azok súlyos felelősségéről sem, akik gyáván, nemtörődöm módon asszisztáltak a tragédiához” – mondta Hidvégi Máté. Az akadémikus beszélt arról, is, hogy a szocializmus idején a pártállam Magyarországon olyan cégekkel is kereskedelmi kapcsolatban állt, amelyek vezetői a holokauszt idején háborús bűnöket követtek el.

A Logos Kiadó gondozásában, Babits Antal szerkesztésében megjelent kötet tizenhárom tanulmányt tartalmaz, a szerzők között szerepel mások mellett Schweitzer József volt országos főrabbi, Karády Viktor egyetemi tanár, a bevezetőt David Harris, az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) ügyvezető igazgatója írta.

Címkék:Holokauszt emlékév

[popup][/popup]