Kiállítás nyílt Berlinben az 1936-os olimpia magyar zsidó sportolóiról

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Az 1936-os berlini olimpia magyar zsidó sportolóiról nyílt kiállítás szombaton a német fővárosban működő magyar nagykövetségen a Berlinben zajló 14. Európai Maccabi Játékok (EMG) alkalmából.

A kontinens legnagyobb szabású zsidó sportversenye alkalmából Akinek a harang szól címmel rendeztek kiállítást azokról a magyar zsidó sportolókról, akik “a horogkereszt árnyékában” versenyeztek a náci Németország fővárosában.

EMG_2015_LogoLegtöbbjük “odaveszett a shoában, de emlékük örökké él” – hangsúlyozta az augusztus végéig látogatható kiállítás megnyitóján Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció (EMC) elnöke.

Felidézte, hogy magyar zsidó sportolók 1936-ban vívásban is nyertek aranyérmet, és azt mondta: “hátborzongatóan csodálatos érzés”, hogy 79 év után ugyanazon a helyszínen ismét magyar zsidók győztek az EMG vívóversenyén.

Motti Tichauer elmondta, hogy a következő, 2019-es EMG megrendezésére a zsidó amatőr sport magyar szervezete, a Maccabi VAC Hungary is pályázik.

Aláhúzta: “az EMC és én magam is biztos vagyok benne, hogy amennyiben a Maccabi VAC elnyeri a rendezés jogát, a magyar hatóságok minden lehetséges eszközzel támogatják majd a sportesemény megrendezését”.

Deutsch Tamás, a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszédében egyebek között rámutatott, hogy a kiállítást azon a napon nyitják meg, amelyen 79 éve elkezdődött a berlini olimpia. A nem véletlen egybeesés révén “még erősebb a szimbólum, még erősebb a közös emlékezés” – emelte ki.

1936-ban “a magyar sport csodálatos sikereket ért el”, hiszen először volt kétszámjegyű a megszerzett aranyérmek száma – egész pontosan 10 -, és a 10 aranyéremmel zárult olimpiák közül a berlini a legsikeresebb, mert sokkal kevesebb sportágban indult verseny, mint a későbbi olimpiákon, vagyis sokkal kevesebb lehetőség volt aranyat szerezni – mondta Deutsch Tamás.

A “magyar zsidó sportolók a magyar nemzet büszkeségére értek el hatalmas sikereket, magától értetődő természetességgel élték meg, hogy zsidó származású emberek, és nem volt talán életükben nagyobb boldogság annál, hogy magyar győzelmet tudtak aratni” – hangsúlyozta Deutsch Tamás.

Hozzátette: emlékezni kell a múlt sikereire, hogy “minél boldogabb legyen a jelen, és minél gazdagabb a jövő, az a közös jövő, amelyről reméljük, hogy négy esztendő múlva Budapesten köszönthetjük majd Európa és a világ zsidó sportolóit a 15. EMG-n”.

Az európai zsidó olimpiának is nevezett EMG-n Berlinben augusztus 4-ig 38 országból több mint 2300 zsidó sportoló méri össze tudását a bridzs kártyajátéktól kezdve a sakkon és a futsalon keresztül a vízilabdáig 19 sportágban. A magyar csapat a legnépesebbek között van, 57 fős.

Az EMG-t először rendezik Németországban, a játékok helyszíne a berlini olimpiai park, amelyet a náci diktatúra idején építettek az 1936-os ötkarikás játékokra.

A helyszínválasztás a megbékélés üzenetét közvetíti, és elismerés Németország teljesítménye iránt, hiszen az országnak sikerült megváltoznia, és így “a holokauszt után csupán 70 évvel ismét virágzik a zsidó élet” – hangsúlyozta a napokban a 14. EMG nemzetközi sajtótájékoztatóján Alon Meyer, a házigazda Makkabi Deutschland elnöke.

[popup][/popup]