Két hónap, mig elfoglalják Moszult – mondja egy pesmerga parancsnok

Írta: SzombatMTI - Rovat: Hírek - lapszemle

90 ezres haderő vonul fel az Iszlám Állam által elfoglalt iraki nagyváros ostromára, köztük kormánycsapatok, kurd harcosok és mindenféle milíciák. Csoda, hogy eddig együtt tudtak működni.

moszul

Sirwan Barzani kurd tábornok szerint két hét, amíg felvonulnak a város körül.

Nem lehet gyors eredményt várni az Iszlám Állam kezén lévő iraki Moszul városának felszabadítására indított hadművelettől, de a dzsihadista terrorszervezet már vesztésre áll Irakban – mondta kedden a brit védelmi miniszter.

Michael Fallon a londoni alsóházban, képviselői kérdésre válaszolva kijelentette: amikor három hete Bagdadban és Erbilben járt, az iraki és a koalíciós erők parancsnokai vázolták előtte a moszuli hadművelet terveit, amelynek sikeréhez “nagyon nagy reményeket fűztek”.

Fallon szerint most már egyértelmű, hogy az Iszlám Állam vesztésre áll, a terrorszervezet az idén “megsemmisítő vereségeket” szenvedett, több kulcsfontosságú várost elvesztett, köztük Fallúdzsát, az első iraki várost, amelyet megszállt.

Fel kell ismerni azonban, hogy a moszuli csata az iraki biztonsági erők előtt álló eddigi legnagyobb kihívás, és a hadműveletnek komoly humanitárius következményei is lesznek. A hadművelet nem lesz gyors, és azzal kell számolni, hogy az Iszlám Állam keményen harcol majd Moszulért – fogalmazott a brit védelmi miniszter.

Fallon elmondta, hogy a brit királyi légierő (RAF) legutóbbi iraki bevetéseinek több mint a felét Moszulban és környékén hajtotta végre. A brit fegyveres erők “intenzív légi támogatást” nyújtanak a moszuli hadművelethez, és hírszerzési tevékenységgel is segítik a város felszabadítására indult haderőt – tette hozzá.

Fallon szerint az Iszlám Államra Moszulban mért vereség után a következő feladat az lesz, hogy a dzsihadista terrorszervezetet egész Irakból kiűzzék.

Londoni stratégiai elemzők is egyetértenek azzal, hogy az Iszlám Állam folyamatosan visszaszorul Irakban és Szíriában is.

Az IHS Markit nevű gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni konfliktusfigyelő részlegének (IHS Conflict Monitor) minap ismertetett friss tanulmánya szerint az Iszlám Állam 2015-ben az általa Szíriában és Irakban meghódított térség 14 százalékáról szorult ki, és az idén eddig további 16 százaléknyi területet veszített.

A cég számításai szerint az Iszlám Állam területe a tavalyi egész évben 90 800 négyzetkilométerről 78 000 négyzetkilométerre zsugorodott, a 2016. október 3-ai állapot szerint pedig még kisebb, hozzávetőleg 65 500 négyzetkilométernyi térséget tartott ellenőrzése alatt a dzsihadista csoport Irakban és Szíriában.

Az IHS Conflict Monitor szakértői hangsúlyozták, hogy a terrorszervezet elvesztette közvetlen közúti összeköttetését a Törökországba vezető csempészútvonalakhoz is, és ez komoly mértékben korlátozza képességét arra, hogy külföldről új harcosokat toborozzon.

 

[popup][/popup]