Két év csökkenés után jelentősen nőtt az antiszemita cselekmények száma Franciaországban

Írta: MTI / Venczel Katalin - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Két év csökkenés után az antiszemita cselekmények száma jelentősen, 69 százalékkal emelkedett 2018 első kilenc hónapjában Franciaországban – közölte Edouard Philippe miniszterelnök.

Edouard Philippe francia miniszterelnök (Fotó: AFP)

“Minden agresszió, amelyet azért követnek el egy honfitársunk ellen, mert zsidó, újabb kristályszilánkként cseng” – írta a Facebookon a kormányfő a németországi zsidók elleni pogromok kezdetét jelentő, úgynevezett kristályéjszaka nyolcvanadik évfordulóján. “Miért kell emlékeztetni 2018-ban egy ilyen szörnyű emlékre? Mert az antiszemitizmust még messze nem sikerült felszámolni” – tette hozzá.

“Két évig tartó csökkenés után az antiszemita cselekmények száma több mint 69 százalékkal nőtt a 2018-as év első kilenc hónapjában” – hangsúlyozta Edouard Philippe.

A 2015-ben regisztrált rekordemelkedést követően 2016-ban 58 százalékkal, tavaly pedig 7 százalékkal 311-re csökkent az antiszemita cselekmények száma.

Francis Kalifat, a zsidó intézményeket képviselő tanács (CRIF) elnöke szerint az idei emelkedés “nem meglepetés”, s elsősorban “a hétköznapi antiszemitizmus erősödésének” tudható be. “Ez ellen kell felvenni a harcot” – mondta a Francia Info hírrádióban. Emlékeztetett arra, hogy a zsidók a francia lakosság kevesebb mint egy százalékát teszik ki, de a rasszista cselekmények fele őket érinti, amit “elfogadhatatlannak” nevezett.

“Nem megoldás egyik programot meghirdetni a másik után az antiszemitizmussal szemben, mert azt vesszük észre, hogy ezeknek az egymást követő programoknak nem sikerül felszámolniuk a társadalmunkban terjedő rákot” – mondta a CRIF elnöke. Szerinte az antiszemitizmust a kormánynak külön kellene kezelnie, nem “együtt a többi gyűlölet elleni harccal”.

“Az antiszemitizmus nem ugyanolyan mechanizmusok alapján működik, mint más gyűlöletkeltések” – vélte Francis Kalifat.

Az Egyesült Államokban, az Élet Fája nevű pittsburghi zsinagógában október 27-én elkövetett antiszemita támadást követően a francia miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány szigorúan fellép az antiszemitizmus minden formája ellen. Emlékeztetett azokra a döntésekre, amelyekkel a “kormány jelezte, hogy nem marad közömbös” semmilyen antiszemita jelenséggel szemben.

A francia kormány 2019 elején terjeszti a parlament elé azt a törvénymódosítást, amely az interneten terjedő antiszemita gyűlöletkeltés csökkentése érdekében nyomást kíván gyakorolni az internetes szolgáltatókra.

A közoktatásban az antiszemitizmussal szembesülő tanárok munkáját eddig kísérleti alapon segítették a gyűlöletkeltő cselekményekkel foglalkozó igazságügyi szakemberek, akik november közepétől minden közoktatási intézmény számára állandó jelleggel rendelkezésre állnak.

 

[popup][/popup]