Jövőre lesz 100 éves a Magyar Zsidó Múzeum
1915 augusztusában, amikor éppen zajlott az I. világháború, nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Magyar Zsidó Múzeum. Jelenlegi helyén, a Dohány utcai zsinagóga mellett már 83 éve működik. A múltról és a jövőről, a hagyományról és a megújulás együttéléséről beszélgettünk Toronyi Zsuzsa igazgatóval.
Toronyi Zsuzsa
Ez az ünnep a megújulásra is alkalmat ad. Persze sok alkalom adódhat a megújulásra, de az évforduló kapcsán, ha lehet ilyet mondani, a szükség is alkalmat teremt erre.
Ez mit jelent?
Példának okáért az állandó kiállításunk már 30 éves, úgy gondolom, egy megújuló és megújulni is vágyó zsidó közösségnek szüksége van arra is, hogy egy megújult állandó reprezentációs intézményre van szüksége. Egy olyanra, ahol elmondhatja azt, amit saját magáról gondol. Azt hiszem, hogy ez ma nem az, amit az állandó kiállítás mutat. Szeretném azt, hogy oly módon újulhatnánk meg, hogy ezt a 100 éves ünnepséget akként ünnepeljük meg, amihez egy megújult kiállítás, megújult struktúra, megújult online és offline jelenlét is társuljon. Ezzel a múzeum valóban részévé válhat a közösség identitásépítésének is.
Miként válhat a közösség identitásépítése részévé?
Gondolok elsősorban arra, hogy a múzeumot ne csak a turisták látogassák, hanem azok a családok is, akik ezt az intézményt magukénak érzik, és azt lássák benne, amit a tükörtől is elvárnak.
Ön eddig a levéltárat vezette, ahol megvalósította ezt a gondolatot, azaz a levéltárat és a magyar zsidóságot összehozta. Akkor ezt tervezi a múzeumban is?
Ezt várja el tőlem a fenntartó is, hogy azt a tevékenységet, azt a munkát, amit a levéltárban elvégeztünk, azt itt, a Magyar Zsidó Múzeumban is megvalósítsuk. Be kell vallanom, hogy nekem szakmailag nagyobb kihívás volt a levéltárat közönségbaráttá tenni, hiszen ott ez kevésbé volt hétköznapi gyakorlat. Úgy gondolom, hogy ez a feladat itt könnyebb lesz, hiszen a háromdimenziós tárgyakhoz mindenkinek, aki ide belép, van egyfajta személyes viszonya, ezt kell kihozni a látogatókból, ami a poros levéltári iratok esetében sikerült. Persze nem mindenben van könnyebbség, hiszen a látogató meggyőződhet arról, hogy a múzeum erősen lelakott állapotban van, tehát a megújulás részévé kell váljon az épület felújítása is. Nagyobb terek, nagyobb igények, nagyobb figyelem, mint a levéltár esetében. Tudomásul kell vennünk, mi egy kirakatban dolgozunk, hiszen egy ilyen múzeum az adott közösség kirakata, amin keresztül a közösség életébe nyerhet a látogató bepillantást. Bízom abban, hogy az előttünk álló élvek termékenyek, eredményesek lesznek, ahogy abban is bízom, hogy erre a financiális háttér is biztosított lesz. Szükség lesz rá, hiszen megfelelő helyet kell teremteni, amikor ez a múzeum 100 éves lesz és a magyar zsidóság még jobban öntudatára ébred.
Ön tanított is a Wesselényi utcai iskolában, nyilvánvalóan járatos a zsidó liturgiában. Rövidesen csodát ünnepel a zsidóság. A múzeum miként veszi ki részét a csodavárásból, a csoda megünnepléséből?
A múzeumban vannak olyan gyertyatartók, Hanukkiák, amelyekkel az eleink emlékeztek a csodára, vannak köztük igen régiek is.
