Izrael Nixonnak köszönheti, hogy atomhatalommá vált

Az izraeli atomprogram történetét, a nukleáris fegyvereinek számát és típusát a mai napig homály fedi, legtöbbször csupán becslésekre és feltételezésekre lehet hagyatkozni. Azonban pár nappal ezelőtt nyilvánosságra hoztak néhány amerikai dokumentumot, amelyek betekintést nyújtanak – ha nem is konkrétan az izraeli atomprogramba – abba, hogy milyen komoly viták zajlottak a témáról a Nixon-adminisztrációban és igazából Nixonnak köszönhető, hogy végig „radar alatt” zajlott az izraeli nukleáris fegyverek kifejlesztése.

Miközben 1969 nyarán egyre durvább méreteket öltött a szovjet-kínai határincidens és Washingtonban arról beszéltek, hogy melyik kommunista ország mellé álljon az Egyesült Államok, egy másik vita is zajlott Richard Nixon adminisztrációjában: Izrael jó úton halad afelé, hogy az első közel-keleti, nem NATO szövetséges, atomhatalom legyen. Vajon ez mekkora kockázattal járhat a régióra és az Egyesült Államokra nézve? A 2014. szeptember 12-én napvilágot látott hírszerzési és amerikai belügyi jelentések rávilágítanak arra, hogy ez a kérdés jelentősen megosztotta az amerikai vezetést, talán még jobban, mint az, hogy Washington Peking vagy Moszkva mellé álljon a „kommunizmuson belüli világháborúban”.

Az izraeli atomprogram: Rejtélyes kezdetek

A dimonai atomerőmű A mai napig nem tudni pontosan, hogy Izrael mikor fogott neki az első saját atombombájának az elkészítéséhez, s sokáig azt is rejtély övezte, hogy ki támogatta az ország vezetését a „nukleáris ambíciókban.” Habár manapság sokan úgy tartják, hogy egyértelműen amerikai hátszéllel lett Izrael atomhatalom, de a pár évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint koránt sincs így: sőt Eisenhower, Kennedy, majd pedig később Johnson elnök „nem óhajtotta” megosztani az amerikai atomtitkokat Izraellel. Ezért az izraeli vezetés Európa felé fordult: Nagy-Britanniától és Franciaországtól kapott segítséget. Izrael első atomerőművének építését 1958 körül kezdték meg francia mérnökök közreműködésével Dimonában, amelyre aztán a CIA rájött, mégpedig egy U-2-es kémrepülőgép képeit vizsgálva. Washington nem örült túlságosan a felfedezésnek: nem tudták, hogy békés célokból építik az atomerőművét, vagy atombombát akarnak előállítani vele. Ezért nem engedték, hogy Izrael nehézvizet vásároljon az amerikai vállalatoktól.

Az izraeli vezetést azonban korántsem viselte meg a döntés: Nagy-Britanniához fordult, amely 1958-ban egyetértett azzal, hogy 25 tonna nehézvizet adjanak el Izraelnek és London Norvégián keresztül (!) szállította a szükséges mennyiséget. Ugyanakkor a brit biztonsági szolgálat egyértelműen jelezte, hogy Izrael a dimonai atomlétesítményét nemcsak békés célra, hanem nukleáris fegyver gyártására is fel akarják használni, de ezt a brit vezetés figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést és nem értesítette Washingtont sem. A reaktorok 1962-64 között kezdték meg működésüket, s a feltételezések szerint az 1967-es, hatnapos háború idején Izrael már rendelkezett atombombával, amelynek prototípusát valamikor 1966-ban robbanthatták fel a Negev-sivatagban. A mai napig komoly vita tárgya, hogy vajon az izraeli első atombombát, nem abból a dúsított uránból állítottak-e elő, amelyet a 60-as évek közepén loptak el egy amerikai haditengerészeti üzeméből. (Ez az elem például a Rettegés Arénája,The Sum of All Fears, című filmben is felbukkan, ahol az 1960-as években amerikaiktól ellopott, majd a 1973-as jóm kippúri háború során eltűnt első izraeli atombombát Bostonban robbantják fel a terroristák). Egy 1968-as CIA jelentés arról tett említést, hogy Izraelnek pár éven belül 10-nél több atomfegyvere lehet.

Az amerikai vezetésben behatóbban csak 1969-ben kezdtek el foglalkozni az izraeli atomprogrammal. Ebben az évben született meg a 40-es számú Nemzetbiztonsági Memorandum (NSSM), amely azt vizsgálta, hogy egy izraeli atombomba milyen következményekkel járhat a régió nézve és milyen változásokat idézhet el Washington külpolitikájában. Ez a dokumentum most került nyilvánosságra, amely segít megérteni, hogy ebben a kérdésben vajon miért döntött teljesen egyedül  Richard Nixon?

Korántsem alaptalan félelmek 

Már John F. Kennedy és később Lyndon B. Johnson adminisztráció is attól tartott a leginkább, hogyha Izrael saját atomprogramba kezd, és ez kiderül, akkor mindegyik arab ország összefog Izrael ellen és egy újabb háborút indítanának az ország ellen, mielőtt előállítaná az első atombombáját. Sőt az sem volt alaptalan félelem, hogy az izraeli atombombák gyártása szintén hasonló cselekedetekre kényszerítheti az arab nacionalista mozgalmakat, elsősorban a Szovjetunió legszorosabb arab szövetségesét, vagyis Gamal Abden Nasszert. Félő volt, hogy a Kreml – látva az izraeli fegyverkezést – Kairót szintén ellátja a szükséges nukleáris technológiával. Washington ezért sokáig igyekezett meggyőzni az izraeli vezetést arról, hogy hagyjon fel a nukleáris fegyverek fejlesztésével, helyette viszont fokozzák az amerikai fegyverszállítmányokat. Például Washington a McDonnell Douglas F-4 Phantom II akkori csúcstechnológiás vadászgépeket ajánlott fel, ha cserébe Izrael csatlakozik az Non-Proliferation Treaty-hez (NPT), vagyis az Atomsorompó-egyezményhez. Ám Izrael amerikai nagykövete, Yitzhak Rabin, határozottan elutasította a felajánlást és kijelentette, hogy „Izrael lesz az első atomhatalom a Közel-Keleten és nem várja meg amíg az arabok megelőzik őket.”

A teljes cikk itt olvasható.