Iszlám Franciaországban – Manuel Valls bekeményít?

Írta: index.hu/Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A francia kormány és a 41 legbefolyásosabb franciaországi muszlim vezető szerint is közös erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy népszerűsítsék az iszlám mérsékeltebb irányzatait, illetve megakadályozzák a muszlim fiatalok radikalizációját.

Manuel Valls 2

Manuel Valls

Ez az egyetértés, két, a Journal du Dimanche nevű lapban megjelent nyílt levélből válik világossá. Az egyik Manuel Valls miniszterelnöké, melyben a politikus leszögezi, hogy el kell kerülni mindenféle “paternalizmust” az iszlámmal kapcsolatban, de meg kell szabadulni azoktól, akik belülről akarják aláaknázni”. Ennek érdekében újjá kell alakítani a hasonló célra megalkotott, de 2005-ben érdeklődés hiányában tetszhalott állapotba merevedett Iszlám Alapítványt.

kötelességünk, hogy egy valódi megállapodást kössünk a franciaországi iszlámmal, és központi szerepet biztosítsunk az Alapítványnak.

A szocialista politikus azonban kemény figyelmeztetést is megfogalmazott:

ha az iszlám, nem segít a Köztársaságnak a szabadság ellenségei ellen, egyre nehezebb lesz a Köztársaság számára, hogy biztosítsa az iszlám vallás szabad gyakorlását.

41 muszlim vezető – köztük egyetemi oktatók, kormányzati szakemberek – is megjelentett egy közös állásfoglalást ugyanabban a lapban, min Valls. Szerintük “vállalhatatlan”, ami az elmúlt hónapokban történt,

mi, muszlimok eddig csöndben maradtunk, mert tiszteletben tartottuk, hogy a vallás Franciaországban szigorúan magánügy.

Viszont most úgy érzik, az állammal összefogva lépni kell, és meg kell indítani a fiatalok radikalizációja elleni kultúrharcot.

Ennek a kultúrharcnak az eszköze lenne az újjáélesztett Iszlám Alapítvány, melybe a 41 muszlim vezető szerint be kell csatornázni a támogatásokat, a képzéseket és az imámok fizetését, illetve a teológiai munka ellenőrzését. És mindezt az átláthatóság érdekében.

Mind a baloldali kormányt, mind a muszlim értelmiségieket, vezetőket a francia szélsőjobboldal hozta lépéskényszerbe,

ami legutóbb amiatt tiltakozott hevesen, hogy a kormány nem akadályozta meg egy szaúdi pénzből épített mecset megnyitóját Nizzában. Eric Ciotti és Christian Estrosi azt állították, hogy az ilyen mecsetek a dzsihadizmus melegágyai – és ebben bizony meglehetősen sok igazság van.

Visite de la future mosquée de Nice ouest

A vitatott mecset megnyitás előtt (Fotó: civilwarineurope.com)

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]