Interjú Tatár György filozófussal

Írta: Finta Szilvia / Hetek - Rovat: Hírek - lapszemle

A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis

Mi a probléma Magyarországon? Miért csúszott félre már januárban a Holokauszt Emlékév? Van-e kapcsolat az antijudaizmus, antiszemitizmus és az anticionizmus között? Milyen lesz a jövő Európája? Miért létezik Izrael állama? Mit jelent az, hogy a héber nyelv újjáéledése „apokaliptikus tövis”? – a jelenleg Svájcban élő vallásfilozófussal, Tatár Györggyel, az ELTE BTK nyugalmazott egyetemi docensével többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk.

TatárGyörgy

Tatár György

Miért ment el Magyarországról? Hogyan látja Magyar­országon az értelmiség helyzetét, egyáltalán az ország helyzetét?

– Több mint negyven éven át eszembe sem jutott feladni a reményt, hogy Magyarország egyszer még jobb hely is lehet. Ennek mára vége szakadt. Nem hiszem például, hogy az egész magyar köz- és felsőoktatásban akad egyetlen olyan ember, aki még a saját életében komolyabb javulást remélne, az idősebbek pedig már minden ígéretet csak úgy hallgatnak, mint egy elakadt tűt a lemezen. Összességében úgy látom, hogy Magyarországon az 1900-as évek elején egy olyan mozgás indult el, amit szimbolikusan a Nyugat című folyóirat tevékenységével jelölhetünk, és amely mozgás nagyjából ma jut el a végső vereséghez. Amit ironikusan „fülkeforradalomnak” hívunk, az szemmel láthatóan a senkik forradalmának bizonyult. 1990 óta a magyar uralkodó elitben oly mértékben szaporodik fel az inkompetens senkiháziak száma, hogy ennek a jelenségnek az intézménye­sülését nem is igen látom visszafordíthatónak.

Ennek a leépülésnek a jelentősége messze túllép a politikai szfé­rán: parlamenti és helyhatósági választásokkal nem tűnik befolyásolhatónak. Az angolszász politikai szakirodalom használja a magyarra nemigen lefordítható „failed state” kifejezést (talán a kudarcállam volna a megfelelő), miránk a „failed society” (kudarctársa­dalom) volna alkalmazható. Valakinek nemrégiben németül kellett elmagyaráznom, hogy szerintem mi folyik ma – és már igen régóta – Magyarországon, és ezt az „Entbürgerlichung” (elpolgártalanítás) szóval fejeztem ki. Mivel történelmileg az ország európaivá alakításának egyik fő hajtóereje a magyarosodó zsidó és német kisebbség volt, a társadalom mélyen fészkelő, évszázados függetlenségi törekvései idegen uralomként élték meg ezt az európaivá alakítást is. Az elnyomás és fosztogatás hiányának reménye idegen, a nemzetiként megélt elnyomás viszont meghitten ismerős. Ráadásul Trianon a kifejezetten polgárosult városok közül egyedül a fővárost hagyta meg.

Magyarországnak meglehetősen rossz a sajtóvisszhangja, főképp az antiszemita megnyilvánulások kapcsán, a Holokauszt Emlékév már januárban félrecsúszott. Ön szerint miért nem tudnak / akarnak a magyarok szembenézni történelmi bűneikkel?

– Nem az antiszemita „megnyilvánulások” az érdekesek. Ezek nem léteznének, ha a magyar társadalomban nem volna széleskörű és mély antiszemitizmus, ami egy igen széles skálán mozog: az utcasarki vérszomjas gyűlöletkitörésektől az akadémiai értelmiség történelem- és világképéig, amely utóbbi még annak is útját állja, hogy az illető képes legyen tulajdon antiszemitizmusának a belátására. Így áll elő rendszeresen a jóhiszemű hazudozás jelensége, vagyis az az értelmiségi típus, amelyiknek fogalma sincs a saját őszintétlenségéről. Az életvitelszerű komolytalanság összértelmiségi jelenség.

Ha a magyar társadalom – és annak vezető értelmisége – valaha is megrendült volna a holokauszt tényétől, a méltó megemlékezés magától megvalósult volna, annak természetére szót sem volna érdemes vesztegetnünk. Ez a megrendülés azonban totálisan elmaradt. Annak pedig, hogy meg nem rendült emberek miképpen emlékeznek meg a lehetséges megrendültség okáról, az égvilágon semmi jelentősége sincs. A múlttal való úgynevezett szembenézés természetesen nemcsak a jobb-, hanem a baloldalon is hiányzik.

Az előítéletek elleni felvilágosult küzdelem tökéletesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az antiszemitizmuson kívül egyetlen más „előítélethez” sem fűződnek paranoid, nemzetrontó világ-összeesküvésektől rettegő politikai mozgalmak, valamint, hogy számos nemzeti identitásnak Európában a zsidógyűlölet oly mértékben integ­ráns eleme, hogy zsidók híján maga a nemzeti identitás tartja fenn továbbra is az antiszemitizmust. Többek közt innen fakad az antiszemiták azon meggyőződése, hogy a zsidók a nemzet identitását fenyegetik.

Mi lenne a megoldás, mit tartana méltónak a Holokauszt Emlékévhez Magyarország részéről?

– A jelen Magyarországát alkalmatlannak tartom méltó megemlékezésre. Nem a méltó megemlékezésről alkotott képünkhöz kellene egy megfelelően viselkedő Magyarországot keresni, hanem egy minden egyébre is méltó országra volna szükség. Akkor a méltó megemlékezés magától is bekövetkezne.

Liberális barátaim tévedésének tartom, hogy a jobboldal önképével teljes szimmetriában, ahol a sötét német sas marcangolja az óvodás arckifejezésű Gábriel arkangyalt, őnáluk a jobboldali sötét sas marcangolja az alapjában véve óvodás magyar társadalomangyalt. Mindkét „emlékműterv” hazugságra épül.

Az antijudaizmus, antiszemitizmus és az anticionizmus közti viszonyt sokan vitatják, tagadják. Ön szerint mi a kapcsolata e három dolognak egymáshoz, s mi ennek az egész jelenségnek a lényegi eleme?

– Az antijudaizmus és az antiszemitizmus megkülönböztetését a keresztény egyházak holokauszt utáni bűnelhárító leleményének tartom. Tekintve, hogy a judaizmus egyik központi fogalma – mindenki számára tudhatóan – mindig is a nép volt, sosem volt kérdéses, hogy a zsidó hit gyűlölete egyben a zsidó nép gyűlölete is. Az előbbi kettőt és az anticionizmust egy ugyanazon ellenségesség három történelmi alakváltozatának látom (hogy úgy mondjam: egy szubsztancia három arcának). Az anticionizmus megfizethetetlen történeti előnye sokak számára, hogy mivel tisztára politikai természetűnek látszik, ezúttal végre zsidók csatlakozását is lehetővé teszi.

A zsidógyűlölet e három arcának közös gyökerét nem­igen tudom másnak látni, mint a Biblia mondandójával szembeni engesztelhetetlen harag kifejeződésének.

A teljes cikk itt olvasható.