In memoriam dr. K. H. G.

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A magyar tudományos és gazdasági életben komoly sikereket elért zsidó származású tudósoknak, feltalálóknak állít emléket a budapesti Közlekedési Múzeum szerdától látható Sorsok és találmányok című kiállítása.

sorsok3A tárlat azoknak a feltalálóknak, alkotóknak a tárgyait, kísérleti eszközeit és a hozzájuk kapcsolódó dokumentumokat mutatja be, akik bár sokat tettek Magyarország iparáért és tudományos felemelkedéséért, származásuk miatt munkaszolgálatra kerültek, vagy a gettóban, a Duna partján, esetleg koncentrációs táborokban haltak meg – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

A kiállításon egyebek mellett az első magyar számítógépet, a Richter és a Chinoin gyógyszergyárak termékeit, a Weiss gyár egy motorkerékpárját, a golyóstollat és sok más olyan tárgyat is megismerhet a közönség, amelynek alkotója hozzájárult Magyarország műszaki kultúrájához.

Digitálisan olvasható például Kozma László “pepitafedeles füzete” is, amelyben a mauthauseni és günskircheni lágerekben telefonközpontterveket vázolt fel, hogy szellemi és testi épségét megőrizze.

A kiállítás részletesen bemutatja Arany Dániel matematikus, Aschner Lipót, a Tungsram gyár vezérigazgatója, Bíró László József, a golyóstoll megalkotója, Bródy Imre, a kripton töltésű izzólámpa feltalálója, Goldberger Leó textilgyáros, Heller László, a Heller-Forgó hűtőtorony társfeltalálója, Hiller József, a magyar alumíniumipar úttörője, Kozma László, az első magyar számítógép megépítője, Richter Gedeon, a Richter gyógyszergyár megalapítója, Selényi Pál kísérleti fizikus, Szily Pál orvos-kutató, Wolf Emil, a Chinoin alapítója és a Weiss család tagjainak életét.

A tárlat emlékeztetni kívánja a közönséget arra is, hogy a kutatások szerint az iparban dolgozó 140 000 zsidónak a 95 százaléka kisiparos volt, illetve munkás és tanonc, az ő munkájuk szintén kiemelt jelentőségű volt az ország ipara számára.

A bemutatott alkotók életútjáról a jövőben konferenciát is rendeznek a Közlekedési Múzeumban, valamint egy tanulmánykötet is megjelenik, amely a kiállítás katalógusát is tartalmazza.

A tárlat március 1-jéig látogatható.

[popup][/popup]