Így futott fel a Jobbik Miskolcon

Írta: Hetek - Rovat: Hírek - lapszemle

Bár a választás éjjelén csalódott volt a Jobbik vezérkara, másnap már bele is vágtak a következő kampányba. Három hét távlatából úgy tűnik, a párt előretörését az hozta, hogy a törzsszavazóknak elég volt a durva, de csak helyben folytatott kommunikáció, míg a cukikampány többszázezer újabb, gyanútlan szavazót hozott. Az sem volt hátrány, hogy a szélsőjobbos pártot egyik politikai ellenfele sem támadta. A Hetek cikke.

„Pont úgy alakult a választás, ahogy a Fidesz képzelte.” „Kisebb fajta pánik tört ki a Fideszben a Jobbik nem várt erősödése miatt.” Két, egymásnak ellentmondó álláspont a parlamenti választások kapcsán, az EP és az őszi önkormányzati választások előtt. Hogy melyik áll közelebb a valósághoz, az kiderülhet abból is, hogy a közeljövőben támadásba lendül-e a kormánypárt gépezete a szélsőjobb ellen, vagy ugyanúgy nyugalomban marad, mint a mostani kampányban.

Morvai Krisztina árad

Tény, hogy a Fidesz számára kényelmes helyzet alakult ki az új parlamentben, hiszen olyan egyharmados ellenzéke lesz, amelyik önmagában is totálisan megosztott: a baloldali pártok összebékíthetetlenek a Jobbikkal, így jó ideig semmi nem veszélyezteti a kormánypártokat. Másrészt viszont az is tény, hogy a Jobbik – bár egyéni körzetet nem nyert és a torz választási rendszer miatt az előzőknél több szavazattal is kisebb mandátumaránya lesz, mint eddig – mégiscsak erősödött: a 106 egyéni körzet közül 41-ben végzett a második helyen. Ez pedig lendületet adhat számára az EP és az önkormányzati választáshoz. Sőt, a feltételes mód nem is indokolt, hiszen a parlamenti választás másnapján már megjelentek a Jobbik EP listavezetőjének, Morvai Krisztinának az óriásplakátjai, és szinte elárasztották az országot. (Miközben a többi párt még halvány jelét sem adta, hogy újabb erőpróba következik.)

Egy a Jobbik és a Fidesz köreiben is mozgó forrásunk szerint a kormánypárt döntéshozói meglepődtek a Jobbik sikerén, és új stratégián gondolkodnak. Állítólag komolyan tartanak tőle, hogy a Jobbik akár ötven polgármesteri címet is nyerhet – jelenleg 8-10 kis illetve közepes települést vezet jobbikos -, ami óriási előrelépést és lehetőséget jelentene 2018-ra nézve.

VonaGábor_Miskolc_fotó VajdaJánosMTI

Vona Gábor pártelnök mond beszédet a Jobbik országos kampánynyitó rendezvényén a miskolci városi sportcsarnokban 2014. február 15-én. (Fotó: Vajda János, MTI)

Miskolcon taroltak

A parlamenti választási adatokat böngészve nem irreális, nagyvárosban, konkrétan hogy Miskolcon is áttörést ér el a szélsőjobbos párt. Bár április 6-án az ötpárti (MSZP-E-PM-DK-MLP) támogatással indított Varga László „hozta el” az egyik ottani egyéni körzetet, fideszes és jobbikos vetélytársa szinte csak hajszállal maradt el tőle. A Miskolc nyugati részét és néhány környékbeli települést magában foglaló Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. választókerületben Varga 31,4, a kormánypárti Sebestyén László 30,9, míg a jobbikos Pakusza Zoltán 30,6 százalékot szerzett, miután Varga 14 798, Sebestyén 14 560, Pakusza 14 425 szavazatot kapott. Az atv.hu a másik miskolci körzet eredményeit is számításba véve arra jutott, hogy a parlamenti választás adatai teljesen háromesélyes polgármester-választást sejtetnek.

De vajon mi eredményezett ilyen átütő sikert egy nagyvárosban a Jobbiknak? „Egyértelmű, hogy a cigánysággal összefüggésbe hozható problémák” – mondta a Heteknek Szilágyi Sándor gyermekvédelmi szakember. Szilágyi 23 éve járja Borsod megye romatelepeit, így joggal nevezhető a téma szakértőjének.

Száz százalékban 

„Mi jelenik meg Borsodban a Jobbik által vitt témák közül? A politikusbűnözés? Nem. A zsidóságot ért vádak? Nem. A rendőrbűnözés? Nem. Hanem? A közbiztonság problémája, más szóval az úgynevezett cigánybűnözés”, mondja Szilágyi, aki maga is elítéli a kifejezés használatát, ám – teszi hozzá – a helyi társadalom vevő rá, ráadásul nem alaptalanul. (Emlékezetes, hogy amikor 2009-ben Draskovits Tibor szocialista igazságügyi miniszter leváltotta Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt, mert Pásztor azt nyilatkozta, hogy az utcai rablások nagy részét romák követik el, a Pásztor melletti szimpátiatüntetésen részt vett a helyi MSZP, de még a helyi SZDSZ is!)

Szilágyi Sándor konkrét dolgokat sorol: a város két börtönének egyike a központhoz közel helyezkedik el. A beszélőre érkező, lecsukott hozzátartozóikkal az utcáról kommunikáló rokonokat mindenki láthatja. „Ők sajnos száz százalékban romák.” Mint ahogy a másik, a fiatalkorúak börtönének vendégei is jelentős arányban azok.

HHH és kamatospénz

Szintén ismert, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban részesülők túlnyomó része is roma származású, mint ahogy az is, hogy az integrált oktatás szétverésében nagy szerepe van az úgynevezett HHH (azaz halmozottan hátrányos helyzetű) gyerekeknek, akik – önhibájukon kívül, családi indíttatásukból szinte egyenesen következően – képtelenek beilleszkedni a polgári környezetbe. És akik túlnyomó részben szintén roma származásúak.

„Kamatospénz”, színesfém-kereskedelem, vérfertőzés: Szilágyi újabb kifejezéseket sorol, olyanokat, melyeket a többségi társadalom szintén a romák egy rétegével párosít. A szakember szerint főleg a folyamatosan költözködőkkel, illetve a kolóniákban élőkkel van gond. Úgy véli, Borsodban a cigány társadalom harmada sorolható a problémás halmazba, a Jobbik mégis képes volt a teljes etnikumot bűnbakká tenni.

Lista a központban

Hogy miként? Megvalósították a „Kimondjuk, megoldjuk” pártszlogen első részét. Szilágyi szerint a Jobbik nem volt rest a sebekbe szórni a sót éveken keresztül, vagyis főleg a fenti témákat ütve növelte népszerűségét. Elmondása szerint a jobbikosok több évben is megcsinálták, hogy Miskolc legforgalmasabb részén egy óriási hirdetőtáblára kitették a romák által elkövetett bűncselekmények listáját, amit heteken át olvashattak az érdeklődők. Az is jellemző, hogy a roma önkormányzat hosszú ideig nem lépett fel a jogsértő akció ellen. (A szakember hangsúlyozza: a valóban súlyos helyzet azokat a jellemzően nem tömbökben, nem a Lyukóvölgyben vagy a hírhedt számozott utcákban élő romákat is sújtja, akiknek semmi közük a bűnöző, deviáns életmódhoz.)

A Jobbik kampányt indított egy Miskolcra tervezett „kulturális sátor” megépítése ellen, amelyet egy afféle roma buli centrumként értelmeztek. A sátor végül nem épült meg, ami szintén növelte a Jobbik népszerűségét.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]