Horthy-szobrot avatnak Perkátán

Írta: karon/mno.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Május 20-án avatják fel a Fejér megyei Perkátán Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát – írja a Fehérvár Kukac.

Horthy Miklós

A meghívóból kiderül, hogy az avató ünnepségen beszédet mond Murányi Levente ’56-os forradalmár, korábbi jobbikos képviselő, Hegedűs Lóránt református lelkész, korábbi MIÉP-es képviselő, illetve Mészáros István, aki az Új Magyar Gárda főkapitányának nevezi magát.

Somogyi Balázs fideszes támogatással megválasztott polgármester szerint még márciusban kereste meg az önkormányzatot három perkátai magánszemély, hogy felállítanák a tulajdonukban levő mellszobrot. Az önkormányzat fideszes többsége a „szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságára” hivatkozva támogatta a kezdeményezést.

Horthy Miklós kormányzó (vagyis államfő, 1920-tól 1944-ig) történelmi megítélése máig heves vitákat vált ki. Vannak, akik háborús bűnösnek tekintik, aki személyesen is felelős a magyar zsidóság deportálásáért, mások szerint viszont ő nem felelős, sőt, a lehetőségekhez képest igyekezett megóvni Magyarországot a második világháborúban. Az tény, hogy az 1944. március 19-i német megszállás után nem mondott le, de október 15-én megkísérelt kiugrani a háborúból.

A rendszerváltás után többször felmerült a rehabilitációja, de erre hivatalosan soha nem került sor. Több szobrot is állítottak neki, de mindig magánkezdeményezésre és vagy magánterületen (Szabadság téri református templom) vagy kisebb településeken (Kereki, Csókakő).

Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben azt mondta: a kormány olyan politikusnak nem támogathatja a szoborállítást, aki együttműködött az elnyomókkal, vagyis azt sem támogatná, hogy Horthy Miklósnak állítsanak emlékművet.

Az eredeti cikk itt olvasható.

[popup][/popup]