Horovitz nem hagyja magát

Írta: index.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Nem rendelkezhetne mandátummal, így a Mazsihisz elnökségért sem indulhatott volna Feldmájer Péter – állítja a debreceni hitközség elnöke.

Horovitz Tamás szerint a zsidó hitközség tisztújító közgyűlésén nem vették komolyan az alapszabályt, ezért jöhetett létre – váratlan taktikai akcióval – az összefogás Feldmájer és Heisler András között.

horovitz_tamas_k

Horovitz Tmás

Horovitz Tamás, a debreceni hitközség elnöke az Indexnek nyilatkozva elmondta: a június 27-án tartott elnökválasztáson bejelentették, tudomásukra jutott, hogy Feldmájer Péter évek óta nem volt jogosult a képviselői mandátumra, miután párhuzamosan volt tag a nagykőrösi és az ortodox hitközségben. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége alapszabályának 20. pontja viszont kimondja, hogy „hitközségi tag csak egy hitközségnek lehet a tagja”.

Az elnökségért folytatott küzdelemben a legesélyesebb riválisként számon tartott Horovitz szerint a közgyűlésen Feldmájer el is ismerte, hogy két helyen rendelkezik tagsággal. A levezetőelnök azonban ahelyett, hogy az alapszabályi tiltás miatt kizárta volna a szavazásból, és kivezette volna, csupán arra kérte Feldmájert, hogy későbbiekben szüntesse meg a jogilag aggályos helyzetet.

Mint ismert, Feldmájer Pétert a Mazsihisz májusi rendes közgyűlésén felmentették az elnöki posztról, a június végi tisztújító ülésen viszont összefogott Heisler Andrással, akit a javaslatára saját támogatói is megszavaztak. Feldmájer visszalépése nyomán végül megkapta az alelnöki széket, míg a teljes megújulást, irányváltást meghirdető Horovitz nem jutott pozícióhoz.

Horovitz az Indexnek azt mondta, véleménye szerint a váratlan kiegyezésnek és a taktikázásnak az lehetett az egyetlen célja, hogy a két korábbi Mazsihisz-elnök (Heisler egyszer, Feldmájer ötször volt elnök) megőrizze befolyását.

Horovitz szerint Feldmájer és Heisler programjai, ígéretei szöges ellentétben álltak egymással, a kapcsolatukat még néhány hónappal korábban is fortyogó viták jellemezték. Feldmájer többször nyíltan is kijelentette, hogy szerinte Heisler alkalmatlan a vezetésre, leamortizálta a Mazsihiszt, a rossz döntések sorozata miatt neki kellett rendbe hoznia a szervezetet.

Kettejük összefogása nem a gondolatiságuk azonosságán alapult, hanem azon, hogy külön-külön egyikük sem tudott volna elegendő szavazatot szerezni – mondta Horovitz.

Horovitz szerint a figyelmen kívül hagyott illegitim állapot azért is jelzi a gyakorló jogász Feldmájer jogi és erkölcsi felelősségét, mert 2011-ben Heislert éppen a hasonló alapszabályi kitételek miatt nem engedték indulni a Budapesti Zsidó Hitközség elöljárói posztjáért.

A debreceni zsidó vezető szerint a kettős tagság miatt felmerülhet az a kérdés is, hogy a Mazsihisz és a Magyarországi Autonóm Ortodox Hitközség viszonyában volt-e hűtlen kezelés. Feldmájerről a közgyűlésig nem volt ismeretes, hogy az Ortodoxia tagja is, pedig elnöksége idején terven felüli kiutalásokat és nagy összegű kölcsönöket is kapott a szervezet. Horovitz szerint ha büntetőjogi szempontból nem is, de etikai szinten mindenképpen megkérdőjelezhető magatartás volt a személyes kapcsolódásának eltitkolása.

[popup][/popup]