Gyerekek mesélnek a zsidóságról az EMIH kisfilmjein

Írta: MTI - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Elkészült a Zsidó mesék sorozat második része. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felkérésére Gárdos Péter filmrendező készítette el azt a rövidfilmsorozatot, amelyen huszonkét – többségében nem zsidó vallású – fiatal mondja el, hogy mit jelent számára a zsidóság.

A DVD-t bemutató, kedden Budapesten megrendezett sajtótájékoztatón Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija elmondta: a 2014-ben elindított sorozat első részének darabjait – amelyen 54 közszereplő mesélt a zsidósággal való kapcsolatáról – több mint százezren nézték meg a YouTube videomegosztó oldalon. E sikeren felbuzdulva döntöttek úgy, hogy középiskolás szereplőkkel is elkészítik a sorozatot.

Köves Slomó hozzátette: a végeredmény azért is tanulságos, mert a fiatalok sokkal őszintébben beszélnek, mint a “már sokat próbált” felnőttek.

Köves és Röhrig MTI Fotó Kovács Attila

Fontos, hogy a holokauszt “ne kerüljön margóra” – ez lelkiismereti kötelesség az áldozatok felé -, de legalább ilyen fontos, hogy ne kerüljön a középpontba se. Köves Slomó és Röhrig Géza a sajtótájékoztatón. Fotó, Kovács Attila, MTI

A vezető rabbi kitért arra, hogy miközben sok szó esik a zsidóságról és a holokauszt aktívan jelen van a közbeszédben, a zsidóságnak gyakran az az érzése, hogy a lényeget nem tudja elmondani, nem tudja magát úgy megismertetni, ahogy szeretné. Ezért merült a fel a Zsidó mesék sorozat elkészítésének a gondolata: “ha nem tudunk jól beszélni magukról, kérdezzük meg a többieket, hogy ők mit gondolnak rólunk”.

Köves Slomó a sorozatban szereplő fiatalok kiválasztásáról az MTI-nek elmondta: iskolákat kerestek fel azt kérve a diákoktól, hogy írjanak esszét a zsidósággal kapcsolatos tapasztalataikról, gondolataikról. Az elkészült dolgozatok alapján a rendező, Gárdos Péter választotta ki a 22 szerepelőt.

A vezető rabbi elmondta: akárcsak a sorozat első darabjai, a második rész epizódjai is felkerültek a YouTube-ra, a kisfilmeket tartalmazó DVD-ket pedig igyekeznek a lehető legtöbb iskolába eljuttatni. Jó lenne, ha minél több diák megnézné a filmeket és beszélgetne róluk, hogy valóban elindíthassanak vagy a részeivé válhassanak a zsidóságról szóló párbeszédnek – tette hozzá.

Röhrig Géza költő, a Saul fia című film főszereplője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy miközben sok fiatal úgy érzi, hogy a holokauszt már a “könyökükön jön ki”, és sokan valóban ismerik a tényeket, ez kevés ahhoz, hogy személyes sorsukká tegyék. Ezt ugyanis a történelemkönyvek nem képesek megadni.

Hangsúlyozta: fontos, hogy a holokauszt “ne kerüljön margóra” – ez lelkiismereti kötelesség az áldozatok felé -, de legalább ilyen fontos, hogy ne kerüljön a középpontba se. A zsidóságélmény nem szabad, hogy egyenlővé váljon a holokauszttapasztalattal – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy ezzel a náciknak tenne – több mint hetven évvel a történtek után – szívességet a zsidóság.

[popup][/popup]