Fülek: mártíremlékművet avattak

Írta: Új szó - Rovat: Hírek - lapszemle

A második világháború alatt elhurcolt mintegy 200 zsidónak állítottak emléket az egykori zsinagóga helyén. Agócs Attila múzeumigazgató elmondta, 75 év telt el azóta, hogy a holokauszt rányomta bélyegét több európai országra, mégis aktuális az emlékmű felállítása. Már korábban is törekedtek egy zsidó emlékmű létrehozására. 1994-ben Takács János és Bolla Károly egy emlékmű elkészítésével bízta meg Kovács Péter képzőművészt, sajnos a felavatása akkor elmaradt.

fulek

2012-ben a Koháry Polgári Társulás egy emléktábla felavatását határozta el. Ehhez csatlakozott Frank Löwy, neki köszönhetően készült el az Elveszett füleki zsidóközösség emlékműve, mely a városból elhurcolt 200 zsidónak állít örök emléket. A négynyelvű – szlovák, magyar, héber és angol – emlékműn az 1960-as évek végén lebontott zsinagóga képe is látható.

Löwy 12 éves korában ment el a városból Franciaországba, onnan Izraelbe, Palesztinába, végül Ausztráliában telepedett le, ma ott az ötödik leggazdagabb ember. Gyakran ellátogat szülővárosába. Hosszú évek után először a 90-es évek végén jött Fülekre, felkereste ősei sírját a helyi zsidó temetőben. Már akkor megfogalmazódott benne, hogy szeretne megemlékezni mindazokról, akik a második világháborúban a náci üldözések áldozatává váltak. Löwy ellátogatott a losonci zsinagógához is, mely katasztrofális állapotban van. Füleken sajnos már semmi nyoma nincs az egykori zsinagógának, helyén bérházak állnak. „Ezért éreztem úgy, tennem kell valamit. Egyszerű emléket képzeltem el azért, mert az itt élő közösséget is egyszerű, szerény emberek alkották” – emlékezett vissza Löwy.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]