Fiatal auschwitzi őrt fogtak

Írta: index.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Letartóztattak philadelphiai otthonában egy 89 éves férfit, aki a német hatóságok gyanúja szerint az SS tagjaként az auschwitzi koncentrációs tábor őre volt.

Johann Breyer 1952-ben emigrált az Egyesült Államokba. A férfi nem először került a hatóságok látókörébe. Kiadatása már 2003-ban is felmerült, ám az Egyesült Államokban maradhatott, egyrészt, mert akkor úgy ítélték meg, hogy nem önszántából lett az SS tagja, másrészt, mert édesanyja Európában élő amerikai állampolgár volt.

Késő de sosem túl kéős fotó AP

Tavalyi plakát Németországban: “Késő, de sosem túl késő” (fotó: AP)

Mindig szabályosan parkolt

Breyer korábban elmondta: a másfél millió ember – köztük a német megszállás után a magyar hatóságok hathatós közreműködésével gyors ütemben deportált négyszázezer magyar zsidó – szervezett megsemmisítését lebonyolító auschwitzi táborban ő senkit sem ölt vagy erőszakolt meg. Nem is a megsemmisítő táborban, hanem a munkatáborban őrködött – érvelt.

1952 óta Amerikában is bizonyította, hogy jogkövető állampolgár. „Még szabálytalan parkolásért sem büntettek meg” – mondta az AP-nek adott két évvel korábbi interjújában.

Az új bizonyítékok szerint azonban a férfi 17 éves korától az SS-ben szolgáló férfi 19 évesen fegyveres őrként szolgált a megsemmisítő táborban.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]