Felbontja a Páva utca a Veritas-megállapodást

Írta: Népszava - Rovat: Hírek - lapszemle

Felbontja az állami Veritas Történetkutató Intézettel két hete kötött együttműködési megállapodást a Páva utcai holokauszt központ tegnap hivatalba lépett igazgatója, pedig ugyanő, Haraszti György írta alá a botrányt kavart dokumentumot – még a központ közalapítványának kuratóriumi elnökeként. Forrásaink magyarázata szerint “véletlenül” került szignója a papírra, melyet az igazgatóhelyettes tett elé, aki azóta nem a Páva utcában, hanem már a Veritas-nál dolgozik.

Haraszti György fotó Kollányi Péter MTI

Haraszti György (fotó: Kollányi Péter, MTI)

Azonnali hatállyal felbontja a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) a Veritas Történetkutató Intézettel alig két hete kötött, botrányt kavart együttműködési megállapodását – értesült lapunk. A lépés furcsasága, hogy erre keddi első munkanapján a HDKE – Orbán Viktor miniszterelnök által felkért – új igazgatója adott utasítást, aki nem más, mint a megállapodást a Veritassal aláíró Haraszti György. Ismert, április végén Haraszti a HDKE közalapítványának kuratóriumi elnökeként írta alá a dokumentumot a Veritast irányító Szakály Sándorral, aki – társadalmi felháborodást kiváltva – “idegenrendészeti intézkedésnek” nevezte az 1941-es kamenyec-podolszki deportálást.

Tehát Haraszti aláírta, majd két héttel később ugyanő felmondja a botrányos együttműködést. A látszólag logikátlan lépést lapunknak megerősítő, a HDKE-nél zajló eseményeket jól ismerő forrásaink ezt azzal magyarázták, hogy Haraszti figyelmetlen volt és “véletlenül” írta alá a megállapodást, az elé tett sok más aláírandó papírral együtt. A megállapodás előterjesztője forrásaink szerint a HDKE igazgató-helyettese, Botos János volt. Az ő munkaszerződése lejárt – miként az igazgató Szita Szabolcs mandátuma is, ezért volt szükség vezetőváltásra -, és Botos már nem a Páva utcában dolgozik, hanem úgy tudjuk, a Veritas Intézetnél kapott új megbízatást. A HDKE-nél a lejárt mandátumú kuratóriumi tagokat is lecserélték.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]