EMIH: ne a Veritashoz kerüljenek az üldözött zsidóság iratai

Írta: zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle

thumb_m2_beolvasás0003

Az elmúlt időszakban látott napvilágot a hír, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére a vészkorszak magyarországi túlélőinek kárpótlása céljából a rendszerváltást követően elindított folyamat teljes iratanyaga a Veritas Történetkutató Intézethez kerülhet. A levéltári törvény küszöbön álló változtatásával az egykori Kárpótlási Hivatal dokumentumgyűjteménye így egy olyan intézethez juthatna, amellyel kapcsolatban a zsidó közösség köreiben bizalmi kérdések merültek fel. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) véleménye szerint a zsidó érintettségű adatok és dokumentumok kizárólag a holokauszt túlélőinek képviseletével foglalkozó szervezeteknél – vagy bevonásukkal – lennének megnyugtató biztonságban. Ezért a vallási szervezet levélben fordult a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Lázár Jánoshoz annak érdekében, hogy a kényes témát zsidó szervezetek bevonásával sikerüljön megnyugtató módon rendezni.

A kormány által benyújtott módosító indítvány, amelyet szeptember végén tárgyalt az Országgyűlés Kulturális Bizottsága, a holokauszt során üldözött zsidóság és leszármazottaik személyes adatait a Veritas Történetkutató Intézethez juttatná. Ezzel valamennyi erőfeszítés, amely csaknem negyed évszázada azon magyar állampolgárok erkölcsi és anyagi kárpótlását célozza, akik a szélsőjobboldali őrület tombolásának elszenvedői voltak, nem várt nehézségekkel találkozik. A kormány által benyújtott módosító indítvány, amelyet szeptember végén tárgyalt az Országgyűlés Kulturális Bizottsága, a holokauszt során üldözött zsidóság és leszármazottaik, valamint az üldöztetésben hovatartozásuk, meggyőződésük miatt ugyancsak érintettek személyes adatait egy olyan történettudományi intézményhez juttathatná, amellyel kapcsolatban a zsidó közösség széles köreiben súlyos bizalmi kérdések merülnek fel.

[popup][/popup]