Dán modell: rehabilitáció vagy naivitás

Írta: Németh Csillag, Hetek / atv.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Továbbra sem találják a terror ellenszerét Európában. A múlt hétvégi koppenhágai támadások is azt bizonyítják, hogy a fenyegetést egyáltalán nem sikerült visszaszorítani. Még Dániának is megvannak a sebezhető pontjai, pedig a skandináv ország büszke egyedülálló radikalizálódásellenes programjára, amelynek során a hazatérő dzsihádistákat rehabilitációval akarják „lefegyverezni”. Sokan azonban úgy vélik, hogy a dán kezdeményezés rendkívül naiv hozzáállást tükröz. A Hetek cikke.

10000

(forrás: atv.hu)

A 2005-ös Mohamed-karikatúrák megjelenését követő zavargások után sokan úgy vélték, hogy csak idő kérdése, és nemcsak a dán nagykövetségekre, hanem magára az anyaországra is lecsapnak az iszlamista terroristák. Félelmük beigazolódott a hétvégén, amikor egy terrorista két embert ölt meg: először Koppenhága központjában egy kávézó ellen intézett támadást, majd pedig az egyik fővárosi zsinagógánál lövöldözött. A 22 éves Omar el-Husseint láthatóan a párizsi vérengzés inspirálta: a kávézóban a „Művészet, blaszfémia vagy véleményszabadság” című rendezvény díszvendége, Lars Vilks svéd karikaturista lehetett a célpontja, akire az al-Kaida 150 ezer dolláros vérdíjat tűzött ki, mert többek között Mohamed prófétát egy kutya testével ábrázolta. A másik támadás pedig egyértelműen zsidók ellen irányult.

A palesztin származású terrorista büntetett előéletű volt: erőszakos támadás és fegyvertartás miatt is elítélték. Két hete szabadult a börtönből, miután lejárt kétéves börtönbüntetése, amelyet súlyos testi sértésért szabtak ki rá. Beszámolók szerint már a börtönben azt hangoztatta, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozik, a Facebookon pedig hűséget is esküdött Abu Bakr al-Bagdadinak. A börtön vezetősége ezt jelezte is a dán titkosszolgálatoknak, de állítólag nem tartották veszélyesnek a férfit.

A véres események újra a muszlim bevándorlás problémájára világítottak rá, amely már évek óta vita tárgyát képezi Dániában. Rendszeresen előfordulnak ugyanis olyan incidensek, amelyek miatt egyre több dán érzi úgy, hogy a muszlim kisebbség rá akarja kényszeríteni a kultúráját. Dánia legnagyobb szigetének egyik városában például az egyik évben nem finanszírozták meg a szokásos karácsonyfát. Heves viták alakultak ki annak kapcsán is, hogy közintézményekben legyen lehetőség az iszlám előírásainak megfelelő, úgynevezett halal ételeket is kapni.

A probléma forrása

Tavaly nyáron az ország legjelentősebb jobbközép pártja, a Venstre politikai szóvivője egy országos újságban írt arról, hogy Dániában a legtöbb problémát a nem nyugati országokból érkező bevándorlók okozzák. Inger Støjberg szerint többnyire a muszlim bevándorlók azok, akik nem értékelik, sőt egyes esetekben ellenzik a demokráciát és a szabadságot. A politikusnő példaként az aarhusi Grimhøj-mecsetet hozza fel, ahol harcosokat toboroztak a Közel-Keletre. Støjberg úgy véli, a Dániában élő muszlimok közül túl sokan fogadják el a Korán középkori értelmezését, amely tiltja, hogy a dán életformát átvegyék. Ezért azt javasolja, hogy alkalmazzanak kettős mércét a bevándorlókkal szemben: a muszlimok számára határozzanak meg előfeltételeket, például, hogy képzésben kell részesülniük, vagy már munkahellyel kell rendelkezniük a letelepedéshez.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]