Brutális rombolás: így nem sikerült megvédeni a világörökséget
Végül csak sikerült elbontani a Király utca 40-es számú házat: a befektető nyolc év böjtölés után elérte célját. A hatósági erélytelenség és a jogszabályi hiányosságok miatt Budapest világörökségi területe szabad préda.
Király u. 40., még a lebontás előtt (fotó: Halász Áron, forrás: atlatszo.hu)
Nyolc évvel ezelőtt az azóta elhunyt kiváló művészettörténésszel, Gerle Jánossal álltunk a Király utca 40-es számú klasszicista sarokház előtt. Néhány tucatnyian lehettünk, tulajdonképpen ott volt mindenki, aki nem bírta nézni, hogy a főváros VI-VII. kerületének akkori vezetése gátlástalanul kiszolgáltatja Pest egyik legszebb, legértékesebb történelmi városrészét mindenféle mohó spekuláns kényének-kedvének. Ír, spanyol, izraeli befektetők rosszarcú magyar strómanjai járták akkoriban az utcákat, bekopogtattak a lakásokba, fűt-fát, nagyvonalú lelépési díjakat ígértek a lepusztult házak bérlőinek. A nyomukban romlás és pusztulás járt: sorra dőltek le a sokat látott, öreg belvárosi házak, a régi magyar-német-zsidó Pest emlékei, hogy a helyükre jellegtelen, Marbella-külsőt idéző, 10 emeletes monstrumok vagy egyszerűen murvás parkolók kerüljenek.
A világgazdasági lufi kipukkanása előtt csak sejteni lehetett, hogy a folyamatot nem valós igények diktálják, hanem külső tényezők – és persze a romlott önkormányzatok mohósága – gerjesztik mesterségesen. Tudtuk, hogy más európai városokban ilyesmi már nem fordulhatna elő, ott az ilyen városrészeket megóvják, újraélesztik, megbecsülik. Akkor még a belső-erzsébetvárosi szórakozónegyed nem létezett, a városrész kopott volt, öreg és szomorú – az értékei első ránézésre nem látszottak, de azóta igazolódott, hogy igenis lehet az öreg falakba új életet lehelni.
A Király utca 40-nél próbáltuk megállítani a dózert. Gerle János azt javasolta, hogy alkossunk élőláncot a ház körül. A „tömegnek” nem volt tüntetési rutinja, Gerle maga sem volt éppen lángszavú népvezér, hanem csendes, szelíd tudós, Makovecz és a magyar századforduló művészetének elismert kutatója. Végül nem az élőlánc hatott, hanem a jog: a bontás törvénytelen volt, és néhány napig tartó rombolás után ügyészségi óvással sikerült leállítani a „fejlesztő” és az önkormányzat legnagyobb bosszúságára.
Azért idézem fel ezt az esetet, mert a Király utca 40-et tegnap lebontották. Nyolc évig állt tető nélkül, áztak a falak-födémek, de a befektető nem sietett, kivárta az idejét.
