Brüsszeli merénylet: már négy halott

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A brüsszeli zsidó múzeumnál lelőtt három áldozat közül ketten izraeli turisták voltak – közölte vasárnap az izraeli külügyminisztérium. Mostanra azonosították őket: Mira és Emmanuel Riva, egy tel-avivi házaspár a két áldozat. A másik két áldozat a múzeum két dolgozója volt. Jigal Palmor szóvivő szerint a két áldozat egy ötvenfős turistacsoporttal járt Brüsszelben. 

Belgium Shooting660

Fotó: AP

A brüsszeli zsidó múzeum előtt történt lövöldözésben szombaton három ember halt meg a helyszínen, és egy súlyosan megsebesült. A Le Soir című belga napilap azt írta vasárnap, hogy a sebesült is meghalt a kórházban, de hivatalos forrásból ezt egyelőre nem erősítették meg.

A beszámoló szerint délután négy óra előtt pár perccel egy Audi állt meg a zsidó múzeum bejáratának közelében, a parkoló autók mellett, majd az utas és a vezető is kiszállt. Ez utóbbi két táskát tett a földre, majd tüzelni kezdett a járókelőkre. Ezt követően visszaült az autóba és elhajtott. Egyes források szerint a támadó be is ment a múzeumba, és ott is lövöldözött.

Véletlenül a közelben tartózkodott Didier Reynders belga külügyminiszter is, és a beszámoló szerint maga is szemtanúja volt a merényletnek. Szintén a közelben tartózkodott a belügyminiszter, Joelle Milquet is, aki pár perccel Reynders után ért a támadás helyszínére, és úgy nyilatkozott: minden arra utal, hogy antiszemita támadás történt.

A belga rendőrség az esettel összefüggésben őrizetbe vett egy embert, és keres még egy gyanúsítottat.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap közleményében a legkeményebb szavakkal ítélte el a gyilkosságokat. Hivatala által vasárnap kiadott közlemény szerint a bűncselekmény “a zsidók és államuk elleni folytonos gyűlöletkeltésnek” az eredménye. “Továbbra is halljuk az Izrael elleni rágalmakat és hazugságokat európai földön, miközben rendszeresen elhallgatják a térségükben elkövetett emberiesség ellenű bűntényeket és gyilkosságokat” – áll a miniszterelnök közleményében.

A belgiumi zsidó közösség mintegy 42 ezer főt számlál, a zsidók fele Brüsszelben él.

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]