Balog Zoltán átadta a Scheiber Sándor-díjakat

Írta: kormany.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere átadta a Scheiber Sándor-díjakat 2015. március 23-án, Budapesten.

Balog Zoltán Scheiber Sándor díj fotó Bartos Gyula 1

(fotók: Bartos Gyula)

Balog Zoltán a díjátadón elmondta: a magyar zsidó kultúra kincsei a nemzetet gazdagítják, annak szerves részét alkotják, miközben az évezredes zsidó kultúra részét is képezik.

A díjazottak munkájukkal és tevékenységükkel Schieber Sándor professzor szellemi örökségét viszik tovább, aki „századunk egyik legjelentősebb hebraistájára és az egyik legnagyobb magyar filológus volt”- tette hozzá.

Scheiber Sándor személye azért is tűnik ki kortársai közül, mert képes volt arra, amire csak kevesen: bár külföldön is ismert és elismert volt, élete végéig ízig-vérig magyar tudós maradt – fogalmazott a tárca vezetője. Balog Zoltán hangsúlyozta: a díj rámutat arra, hogy fontosnak tartjuk a zsidó kultúra legnagyobb egyéniségei szellemiségének fenntartását, örökségük továbbvitelét.

A Scheiber Sándor-díjat minden évben azok kaphatják meg, akik a hebraisztika, judaisztika, zsidó vallás és az oktatás, valamint a zsidó és nem zsidó emberek közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításáért – a magyar kultúra szolgálatában – kimagasló munkát végeztek.

Balog Zoltán Scheiber Sándor díj fotó Bartos Gyyula 2
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Scheiber Sándor-díjat adott át:

Dr. Glässer Norbert, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajz és Kulturális Antropológiai Tanszékének adjunktusa részére, a magyarországi zsidó kultúra területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként;

Dr. Oláh János, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektorhelyettes részére, a magyarországi judaisztika kutatásában végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként; valamint

Dr. Vago Raphael, a Tel-Avivi Egyetem Történelem Tanszékének egyetemi docense részére, a holokauszt-kutatás területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként.

[popup][/popup]