Az EMIH Zsidó Vallási Főtanács létrehozását kezdeményezi

Írta: EMIH sajtóközlemény - Rovat: Hírek - lapszemle

Az EMIH vezető rabbija a magyar zsidó közösségek összefogását szorgalmazó levéllel fordult a neológ országos főrabbit választó Mazsihisz elnökéhez

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) régóta szorgalmazza egy olyan vallási alapon működő szervezet létrehozását, mely kezdetben a két legnagyobb hazai zsidó hitközség – a Mazsihisz és az EMIH – részvételével a zsidó közösségeket érintő aktuális ügyekben közösen tudna állást foglalni. A Mazsihisz napokban esedékes új neológ országos főrabbi választása az EMIH szerint megteremti a párbeszéd lehetőségét annak érdekében, hogy a Zsidó Vallási Főtanács záros határidőn belül létrejöhessen.

Koves-Heisler2

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség már számos alkalommal felvetette, hogy komoly szimbolikus jelentőséggel bírna a két legnagyobb hazai zsidó hitközség hatékonyabb együttműködése, melynek fontos eleme lehet a Zsidó Vallási Főtanács. A kifejezetten vallási vezetőkből álló tanács megalakításának ötlete az EMIH reményei szerint a Mazsihisz számára is megfontolandó javaslat, hiszen lehetőséget teremtene az együttes fellépésre egyes, a hazai zsidóság egészét érintő jelentősebb kérdésekben a közvélemény és a döntéshozók felé egyaránt.

Az EMIH meglátása szerint a Mazsihisz megválasztásra kerülő neológ országos főrabbijának beiktatásával elérkezett az a történelmi pillanat, amikor a Zsidó Vallási Főtanács kialakítása realitássá válhat. A kezdeményezés részleteiről, céljairól Köves Slomó, az EMIH vezető főrabbija levélben tájékoztatta a mai napon Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét.

A vezető rabbi levelében kifejti, véleménye szerint létfontosságú, hogy a zsidó hitközségek reprezentációjában a jelenleginél hangsúlyosabban jelenjen meg a vallási jelleg, a hitéleti képviselet. Az EMIH szervezeti felépítése a kezdetektől ezt a szellemiséget tartja szem előtt, így most örömmel értesült arról, hogy a Mazsihisz rabbitestülete is neológ országos főrabbit választ a napokban. Mindez a vallási reprezentáció megerősítése mellett a különböző zsidó felekezetek közötti szervezeti összefogásnak is új kereteket teremthet, a neológ országos főrabbi a másik két zsidó egyház országos vallási vezetőivel közös egyeztető fórumot és tanácsot hozhatna létre. Ennek megfontolását, közös megvitatását kezdeményezi az EMIH.

[popup][/popup]