Amit még ma sem felejthetünk

Írta: Révay András / www.breuerpress.com - Rovat: Hírek - lapszemle

Két kerület példaértékű összefogásának eredményeként, Erzsébetváros után a XIII. kerületben is megnyílt „A pesti gettó emlékezete” című kiállítás, mely a Klauzál tér után most az Újlipótvárosi Klub-Galériában látható.

Tóth József és Vattamány Zsolt a megnyitón

Tóth József és Vattamány Zsolt a megnyitón

Korábban rendhagyó, szokatlan szabadtéri kiállítással emlékezett meg Erzsébetváros és az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár a pesti gettó felszabadulásának 70. évfordulójáról. Ahol hetven évvel ezelőtt tömegsírok sorakoztak és temetetlen halottak feküdtek a hótól takartan a szabad ég alatt, az tér egy időre emlékhely lett. A magyar, amerikai, izraeli és német forrásokból összeállított történeti kiállításon még soha nem látott, megdöbbentő képek és dokumentumok jelentek meg a pesti gettó áldozatairól. Arra kívánta emlékeztetni a mai korban élőket, hogy az a terület 1944-ben vesztőhely volt, ahol néhány hét alatt hetvenezer ember zsúfolódott össze és közülük sok ezer pusztult el teljesen ártatlanul. A kiállítás egy része „Megalázva és kifosztva” címmel került át Angyalföldre, ahol a megnyitón – noha különböző pártok tagjai – mégis egymás mellé tudott állni a két kerület polgármestere.

Ez a kiállítás a XX. századi magyar történelem legsötétebb napjait idézi – mondta el a megnyitón dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere. A ma is álló, közel 640 csillagos ház közül igen sok ebben a kerületben volt. Indokolt szólni ezekről, mert tapasztaljuk, hogy az emberek a nyilas rémuralomról valamit tanultak, hallottak, de a házakról – melyeket Budapest főpolgármestere 1944. június 16-i rendeltében sárga csillaggal bélyegzett meg – szinte semmit nem tudnak. A város vezetése a zsidók kényszerlakhelyét eredetileg a pályaudvaroknál, bombázások által veszélyeztetett terület mellett akarta kijelölni ám ezt katonai okok miatt elvetették. Újlipótvárosban a svéd, portugál, spanyol diplomaták nagyon sok védett házat jelöltek ki. Svájci védettséget 72 ház kapott, voltak még vatikáni és vöröskeresztes védettség alatt álló épületek is. Ezekben összesen közel negyvenezer ember talált menedéket, noha a nyilasok többször megkísérelték felszámolásukat.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]