Akkora, mint egy pendrive, de olyan erős, mint egy számítógép

Írta: hvg.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Izraeli szakemberek egyre közelebb kerülnek egy olyan technológia kifejlesztéséhez, amit kihasználva lehetővé válik az eddiginél nagyságrendekkel kisebb számítógépek megalkotása.

mikrochip

Fotó: Héber Egyetem

 

Kevesen tudják, hogy a pendrive-ot a tel-avivi egyetem kutatói fejlesztették ki. Azt pedig még kevesebben, hogy most két másik izraeli intézmény, a Héber Egyetem és a Weizmann Tudományos Intézet munkatársai most egy olyan pendrive méretű számítógép megvalósításán dolgoznak, melynek létrehozási költsége és energiafelhasználása is takarékos.

A számítógépekben lévő háttértár, illetve a memória nélkülözhetetlen rész, ezen tárolódik a működéshez bizonyos mértékben mindenképpen szükséges adat. A számítógépekben és telefonokban jelenleg használt megoldások közül azonban mindegyiknek van valamilyen hátránya, közös problémájuk pedig, hogy egy bizonyos határ után, úgy tűnik, nem igazán csökkenthető a méretük – vagy ha csökkenthető is, a szükséges költség már nem éri meg a befektetést.

A Yossi Paltiel által vezetett kutatás célja olyan memória létrehozása, ami az állandó mágnesek kihagyásának köszönhetően jóval kisebb helyet foglal a jelenlegi megoldásoknál. Ez a technológia is mágneses elven működik, viszont nem kell bele mágnes: az MSM (Magnetless Spin Memory) technológiában egy királis molekulával érik el a magnetizálást, a folyamat pedig nanoméretekben zajlik le.

A teljes cikk itt olvasható.

 

[popup][/popup]