A ZSIDÓ VILÁGKONGRESSZUS ELNÖKE GRATULÁLT KURZNAK

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Óva intett a Zsidó Világkongresszus (WJC) vasárnapi közleményében attól, hogy részt vegyen a következő osztrák kormánykoalícióban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), egy olyan szélsőséges párt, amely – a szervezet szerint – pártolja a rasszizmust és az antiszemitizmust, illetve indulatokat szít a kisebbségek ellen.

Szomorú és aggasztó, hogy egy ilyen formáció a szavazatok több mint negyedét megszerezte, és akár az ország második legerősebb pártjává válhat – jelentette ki Ronald Lauder, a WJC elnöke.

A Zsidó Világkongresszus röviddel azután adott ki közleményt, hogy kiderült: az előrejelzések szerint a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött a szavazatok 30,5 százalékának megszerzésével az előrehozott ausztriai parlamenti választásokon. A jobboldali radikális FPÖ és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) között pedig szoros a verseny a második helyért, eredményük 26-27 százalék körül valószínűsíthető.

Lauder egyúttal gratulált Sebastian Kurznak, az ÖVP elnökének a választási győzelemhez, és jelezte: bízik benne, hogy Kurz képes lesz kormányt alakítani, és „a külvilágra nyitott” kormányfő lesz majd.

 

Címkék:Kurz, Lauder

[popup][/popup]