A Raoul Wallenberg egyesület tiltakozik Hóman Balint szobrának felállítása ellen

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Raoul Wallenberg Egyesület nyilatkozata a tervezett szoborállítás ellen

fejlec_wallenbergegyesulethu

Szégyen

Míg Raoul Wallenberg Magyarországra érkezésének évfordulójára készülünk, azon kell gondolkodnunk, miért állítanak ma olyan embernek szobrot, aki a zsidóüldözés előkészítésén munkálkodott. ” …Egy törvény, melyre valamikor minden magyarnak szégyenkezve kell gondolnia” – írta 1938. május 5-én a Pesti Naplóban 59 vezető értelmiségi, köztük Gróf Apponyi György, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond és Zilahy Lajos az első zsidótörvény elleni tiltakozásul.

2015. júniusi előterjesztés alapján döntött Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése, hogy Hóman Bálintot ábrázoló egész alakos szobrot állít a Bartók /!/ tér 1.sz. alatt.

Hóman Bálint 1938-ban már tagja volt a kormánynak és részt vett a zsidótörvény előkészítésében, és ezt követően is folyamatosan az izraelita vallást visszaminősítő javaslatokkal és rendeletekkel állt elő. “…Szakítani kell a “kompromisszumok rendszerével” és őket – vagyis a zsidókat – semmilyen pozícióban nem szabad megtűrni…” mondta a Parlamentben.

Igaz, hogy kortársai is kiváló elmének és jó történésznek tartották, de éppen ezek a tulajdonságok súlyosbítják politikai ténykedésének megítélését.

A Raoul Wallenberg Egyesület részéről elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Hóman Bálintnak szobrot állítanak Székesfehérváron. Álláspontunk szerint a nemzeti emlékezet és a reális történelemszemlélet sérül, ezért követeljük a döntés felülvizsgálatát.

Raoul Wallenberg Egyesület

[popup][/popup]