A palesztin terror gyökere

Írta: Frank Peti - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A világ legerkölcsösebb hadserege a minap 78 embert tett hajléktalanná Izrael határain kívül, csak hogy több helye legyen gyakorlatozni. Az izraeli “baloldali” média természetesen hallgat az esetről (kivéve a Haaretz-et, az ország egyetlen megmaradt orgánumát, melynek még vannak emlékei arról, hogy mi a média szerepe egy demokratikus társadalomban). Aztán újabb merényletek lesznek, és mindenki azt mondja majd, hogy a “palesztin uszítás” miatt, meg hogy “nincs partner”, meg hogy “nincs is megszállás”.

Palesztin család a minap lerombolt házuk mellett – fotó: AFP

Az Izrael Állam és a falubeliek közötti  közvetítés azért nem sikerült, mert a helyiek nem fogadták el az izraeli haderő azon követelését, hogy a lakók minden hónapban néhány napra hagyják el a falut. Az állam egy korábbi javaslata az volt, hogy a falubeliek költözzenek át a közeli városkába, de a földjeiket csakis akkor művelhetik, és nyájaikat kizárólag akkor legeltethetik, mikor a hadsereg éppen nem gyakorlatozik. Vagyis hétvégeken, és a zsidó ünnepeken. A lakosok döbbenetére néhány órával a tárgyalások eredménytelenségének kihirdetését követően máris megjelentek a buldózerek.

Így hozta létre az izraeli kormány a következő 100 terrorista lelki infrastruktúráját, ahelyett, hogy utak és csatornák építésébe, víz- és áramszolgáltatásba fektetett volna némi pénzt. Nehéz felfogni ezt az ostoba lekezelést, és érzéketlenséget a már több mint 200 éve itt élő szomszédainkkal szemben. Mi ez, ha nem a bűn megtestesülése?

Összesen 12 falura vár ez a sors, pedig ezek mind természetes módon, a környék barlangjaiban lakók közösségéből kialakult, a 19. század óta létező falvak. A izraeli hatóságok nem készítettek építési terveket a szóban forgó településekhez, ezért jogilag tilos bennük az építkezés, de a természetes szaporulat és a faluk sűrűsége törvénytelen építésre kényszeríti a falubelieket.

A terület már a hetvenes évek végén zárt katonai zónává lett nyilvánítva, és csak az állandó lakosok tartózkodhattak a környéken, de egészen 1997-ig szinte zavartalanul éltek itt ezekben a barlangközösségekben, látszólag annak bizonyítékaként, hogy állandó lakosoknak vannak elkönyvelve.
Két évvel később a legtöbb környékbeli ember “tűzterületen való illegális tartózkodás” miatt házaik elhagyására kapott hivatalos felszólítást, és a hatóságok közölték, hogy az ottmaradókat ezentúl “hadterület megszállóiként” tartják számon.

A teljes cikk itt olvasható.

Időközben civil szervezetek és Dov Khenin Knesszet tag – az Egységes (Arab) Lista képviselőjének – tiltakozása hatására Izrael Legfelsőbb Bírósága elrendelte a katonai zónában illegálisan épített palesztin otthonok lerombolásának átmeneti felfüggesztését (A szerk.)

 

Címkék:Izrael, késelős intifáda, konfliktus, megszállt területek, palesztinok, terror

[popup][/popup]