A „nyitott társadalom” kínos barátai

Írta: Seres László/ujszo.com - Rovat: Hírek - lapszemle

„Ha Magyarországra jössz, kapd be!” – ha minden jól megy, hamarosan kb. ilyen tónusú plakátok lepik el az országot a magyar kormány jóvoltából. Mivel Ön ezt el tudja olvasni, ezért az üzenet nem másnak, Önnek szól, gratula, üdvözöljük minálunk.

Joe-MassadMagyarország a 21. század elején: egy önmagába gubózó, a menekülteket „megélhetési bevándorlóknak” nevező, a világot az internet előtti állapotában konzerválni akaró fura izé Európa közepén, ahol senki nem tud rendesen angolul, és amelynek minden lépését monitorozni kell, nehogy a zártság iskolát teremtsen. De jó, hogy viszont a nyitott társadalomnak nagyszámú barátai vannak, a fiatalok nyugatosak, és különben is számos intézményt, civil szervezetet, lapot meg az akadémiai szférát arra tartjuk, hogy szellemünket nyitva tartsa – örülhetnénk. Kissé elhamarkodottan. Ugyanis ideje észrevenni, hogy az állami xenofóbiának, a zárt társadalomnak az állítólagos ellenzői inkompetencia, tudatlanság vagy csak nettó cinizmus okán képtelenek megvédeni bennünket a bármily értelemben vett bezárkózástól. Élén azzal az intézménnyel, amely ráadásul kifejezetten zászlajára tűzte a „nyitott társadalom” eszméjét.

Történt, hogy a Soros György által alapított patinás Közép-Európai Egyetem (CEU) gender tanszéke meghívta előadni a még patinásabb Columbia Egyetem egyik igen radikális arab tanárát, majd, ha már itt van, az egyik CEU-tanár által gründolt palesztinbarát CEU-Facebook- csoport is lecsapott az illetőre: ha már itt van, miért ne gyűlölködhetne kicsit a zsidó állam ellen? Ezzel egyébként a CEU teljes mértékben az amerikai campusok polkorrekt, Izrael-ellenes vonalával, az ottani egyetemeken dúló, Izraelt bojkottáló BDS-mozgalommal azonosult.

Joseph Massad nem hazudtolta meg önmagát. Már korábbi írásaiban is „a cionista gyarmatosító vállalkozás végét” hirdette, elutasította a „kolonialista, rasszista apartheidállam” létét, a palesztin–izraeli béketárgyalásokat pedig „megalkuvásnak” nevezte. Budapesten még ennyire sem kertelt, Izrael megsemmisítésére szólított fel: „a palesztinok nagyot hibáztak, amikor feladták a fegyveres harcot a cionistákkal szemben, amit a 70-es években Jasszer Arafat vezetésével megkezdtek” – közölte Massad. Történt mindez Budapesten, a Henri Bergson és Karl Popper nevével fémjelzett „nyitott társadalom” jegyében.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]