A magyarokat nem érdekli a demokrácia?

Írta: Csontos Tibor/mix.online - Rovat: Hírek - lapszemle

A hét hírbombája volt, hogy a felsőoktatásban tanulók harminchárom százaléka a Jobbikra szavazna, és hogy az ELTE BTK hallgatói önkormányzata listát vezetett az elsőévesekről faji, vallási és politikai nézetei alapján. Ezek okairól Karsai László történész azt mondta, hogy a Schmidt Mária-féle történelemhamisítás, a kritikátlan Horthy-kultusz, a Trianon-szindróma vezetett idáig.
A fejkvóta-rendszer bevezetésével gigantikus méretű óvodává züllesztették az egész felsőoktatást. Ezen belül is, akik ma a bölcsészkarra mennek, mindennek a legalja – magyarázta az okokat Karsai László történész a stop.hu-nak adott interjújában. – Nem beszélnek nyelveket, frusztráltak, mert nem vették fel őket egy komolyabb – jogász vagy közgazdász – szakra, alulképzettek, motiválatlanok. Épp ezért nagyon fogékonyak a Trianon-szindrómára, a történelmünk előző kétezer évét pedig kitöltik hun-magyar mítoszokkal és sámánizmussal.
Hozzátetette, hogy aki Trianon-szindrómás, az mindent Trianon prizmáján keresztül néz, nem érdekli, milyen hibákat követtek el a magyar kormányok, aminek a Horthy-kultusz is köszönhető. A Trianon-szindrómásnak Horthy a nemzetegyesítő, akinek sikerült visszaszereznie valamit az elcsatolt területekből. Így aztán Horthyt nem érheti kritika, ezek a fiatalok pedig csak nagy jóindulattal nevezhetőek félműveltnek.
Karsai László megemlítette, hogy Vona Gábor is történész és megjegyezte, hogy a mai oktatói kar egy része nyíltan irredenta, a fiatalabb tanárok jelentős része a konzervatív-kereszténynek nevezett kurzus híve. Mindemellett a hallgatók az interneten is szabadon hozzáférnek az ilyen jellegű anyagokhoz, és a könyvesboltok dugig vannak “szakirodalommal”. – A hallgatóknak nincs jövőképük, az egyetemi pálya lényegében zárva van előttük, a doktori programokba csak a legeslegjobbak kerülhetnek be, és középiskolákban is csak véletlenül lehet állást szerezni – kereste a további okokat Karsai László. – Ennek ellenére ezeknek a diákoknak egy része végül tanár lesz, és úgy terjesztik a szélsőséges nézeteiket, mint a rák. Ezt tanítják a gimnazistáknak is – ott van példának a nyíregyházi történelemtanár, Lipusz Zsolt, az egyik legnagyobb hangú holokauszt-tagadó. Így aztán a középiskolákból az ezek által képzett agyhalottak kerülnek ki.
A történész szerint a Terror Háza múzeum úgy hamisítja meg a múltunkat, történelmünket, hogy leginkább passzoljon a Jobbik ideológiájába. – Ha az alkotmányunkba bekerülhet, hogy az 1944. március 19-i német megszállástól kezdve a magyarok semmiről sem tehetnek és mindenben ártatlanok, akkor tényleg avassunk Horthy tereket, Wass Albert utcákat és ünnepeljük Nyírő Józsefet – vélte Karsai László. – A magyar társadalom nem érzékeny a demokráciára, nem érdekli ez az egész. Ha valóban Trianon a létezésünk alapkérdése, akkor igaza van Vonának, aki azt vizionálja, hogy néhány éven belül polgárháború lesz Romániában, Magyarország pedig fegyveres segédletet nyújt majd székely testvéreinek.
Ami a radikális párt népszerűségét illeti a hallgatók körében, arról azt mondta, kijelenthető, hogy a Jobbik támogatói nem a legszegényebb diákok közül kerülnek ki, a kutatás nem igazolta azt a közkeletű bölcsességet, hogy a szimpátia erősödése összefüggene a gazdasági válsággal. Szerinte az elit- és rendszerellenesség lehet a döntő motiváció.
A teljes cikk itt olvasható.
[popup][/popup]