A lincseléshez közel

Írta: izraelihirtukor.blogspot.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

„Földre tepertek, ütöttek, haraptak, fojtogattak”

 

Izraeli arab rendbontók brutálisan rátámadtak a Channel 2 munkatársaira, Gilad Shalmor újságíróra és Gal Zeitman fotósra szombat éjszaka. A két riporter annak az arab férfinak a temetéséről szeretett volna tudósítani, akit azt követően lőttek le, hogy megtámadott egy rendőrtisztet. A temetésen részt vevő arabok zavargásokba kezdtek, autókat, épületeket rongáltak meg és összecsaptak a rendőrökkel.

A gyásszertartástól mindössze néhány méterre álló Shalmor és Zeitman hamarosan a zavargók dühének céltáblájává vált. A lincselni akaró csőcselék körülvette, ütötte, fojtogatta, rugdosta a két, fegyvertelen féfit.

Voltam már párszor kellemetlen helyzetben, de a tegnap határozottan az volt az érzésem, hogy ha nem sikerül magunktól kikeveredni onnan, senki sem fog bennünket megmenteni. Egy adott pillanatban az volt a benyomásom, hogy ha nem szedjük össze magunkat és nem próbálunk meg valami módon kitörni a fiatalok gyűrűjéből, végünk. Egyetlen felnőtt sem szólt ugyanis rájuk, hogy megpróbálja őket megfékezni, sőt ellenkezőleg: lelkesen biztatták őket. Óriási szerencsénk volt, hogy sikerült megmenekülnünk.”

Gilad Shalmor

Vasárnap este Shalmor a Facebookon is megosztotta tapasztalatait.

Haladtunk [a temetési menettel]. Emberek százai, legtöbben fiatalok – vonultak a fiatalember holttestét szállító autó mögött és Allahu Akbart skandáltak. Miután néhányuktól meghívást kaptam a gyásszertartásra, azt hittem biztonságban vagyok. Tévedtem.

Akkor kezdődött, amikor verni kezdték Galt. Kitépték a kezéből a kameráját és összetörték. Lükdösték és rúgták, de sikerült elmenekülnie.”

Amikor a csőcselék Shalmor megölését kezdte követelni, amaz igyekezett megőrizni hidegvérét és megpróbált elnézést kérni, amiért betolakodott a temetésre.

Az Arutz Sheva cikke nyomán.

A teljes cikk itt olvasható.

 

[popup][/popup]